Fidesz: a szocialistákat soha nem érdekelték a családok megélhetési gondjai

A Fidesz szerint a szocialistákat soha nem érdekelték a családok megélhetési gondjai.fidesz-logo_A Fidesz-frakció ezt arra reagálva közölte az MTI-hez eljuttatott közleményében, hogy Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP országgyűlési képviselője szombaton bejelentette: pártjuk országos adománygyűjtésbe kezd novemberben, hogy segítse azt a több millió szegény embert, akiket a kormány "az út szélén hagyott".

A politikus szerint a kormány az elmúlt hat évben elkezdett jelentősen kihátrálni a jóléti állam modelljéből. Évről évre kevesebbet fordít a szociális ellátásokra, a szegények támogatására, és több száz milliárd forintot vont ki a társadalompolitika egyes területeiről.

A Fidesz szerint a szocialistáknak volt két kormányciklusuk, hogy tegyenek a szegényekért, de helyette növelték a szegénységet és valójában soha nem érdekelte őket a családok megélhetési gondjai.

Megduplázták a munkanélküliek számát, a családokat megszorításokkal sújtották, sorozatosan emelték az adókat, csökkentették a fizetéseket, csökkentették a nyugdíjakat, elvették a családi kedvezményeket, devizahitelekbe taszították a családokat és a magyarokkal fizettették Európában a legmagasabb rezsit.

Mint írták, az MSZP kirakatakciói csak a kameráknak szólnak, korábban is Éhségmenetet szerveztek a "szegényekért" Simon Gábor szocialista alelnök vezetésével, akiről mára kiderült, hogy több százmillió forintot rejtegetett külföldi titkos bankszámlákon.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

A rendőrök elfogták azt a férfit, aki Taktakenézen leszúrta egy ismerősét.

Életmentés 2.0

Életmentés 2.0

Egy szabadidős készenléti rendőr mentette meg egy 69 éves férfi életét Budapesten.

Látogatóba érkeztek, milliókkal távoztak

Látogatóba érkeztek, milliókkal távoztak

A hajdúnánási rendőrök előbb a tolvajokat, majd a lopott pénz egy részét is megtalálták.

Állatkínzás Oroszlányban

Állatkínzás Oroszlányban

Az oroszlányi nyomozók hamar azonosították, majd elfogták azt a 14 éves elkövetőt, aki egy macska életét oltotta ki.

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták a nyomozók az erzsébetvárosi emberölés mindkét feltételezett elkövetőjét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Őrizetben egy bokszerrel támadó

Őrizetben egy bokszerrel támadó

A gödöllői rendőrök elfogták azt a férfit, aki bokszerrel ütött meg egy intézkedő polgárőrt.

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Az éj leple alatt kötött el egy kocsit két 16 éves fiú.

Bokorban próbált elbújni

Bokorban próbált elbújni

A riasztó buktatta le, a bokor pedig nem rejtette el – a rendőrök még a helyszínen elfogták a betörőt Kecskeméten.

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

A Paksi Rendőrkapitányság egyenruhásainak gyors döntése és szakszerű elsősegélynyújtása mentette meg annak a férfinak az életét, aki a rendőri felszólításra nem állt meg egy közlekedési ellenőrzésre, majd balesetet szenvedett.

http://ujhazak.com