Fidesz: a választás tétje, hogy megőrizzük Magyarországot magyarnak

A Fidesz szerint a 2018-as választás tétje, hogy megőrizzük Magyarországot magyar országnak, vagy pedig hazánk is bevándorlóországgá válik - mondta Hidvéghi Balázs, a párt kommunikációs igazgatója hétfői budapesti sajtótájékoztatóján. Bejelentette azt is, hogy "Nekünk Magyarország az első" szlogennel megindítja kampányát a Fidesz.Hidvéghi Balázs elmondta: hétfőtől a Fidesz több tízezer aktivistája indul el, hogy összegyűjtse az egyéni jelöltek indulásához szükséges támogató aláírásokat, és az a cél, hogy minden háztartásba eljussanak. A jelöltjeikről szórólapokat juttatnak el minden postaládába, emellett telefonon, e-mailben is megkeresik támogatóikat, és közterületi reklámokkal is megjelennek.

   
A politikus hangsúlyozta: a Fidesznek Magyarország az első, mindent meg fognak tenni, hogy megvédjék az országot, megakadályozzák a "Soros-terv" végrehajtását és a betelepítéseket. Kiemelte: ebben a küzdelemben a magyarországi ellenzékre nem számíthatnak, ha ők kapnának lehetőséget, akkor habozás nélkül lebontanák a határkerítést, és betelepítenék a migránsokat.


Teljesen nyilvánvaló, hogy az ellenzék pártjai végighazudták az elmúlt éveket ebben a kérdésben, hiszen először tagadták, hogy létezik bevándorlási probléma, majd a kvótákat és a Soros-tervet is, illetve támadták a határvédelmet, a kerítés felépítését, most pedig azt hazudják, hogy nem bontanák le a kerítést - fogalmazott.
    

Kérdésre válaszolva Hidvéghi Balázs elmondta: szeretnék minél gyorsabban összegyűjteni a szükséges aláírásokat, de az is cél, hogy minél több emberrel közvetlenül beszéljenek.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ilyen értelemben a Fidesz teljes szervezeti ereje erre a feladatra koncentrál a következő napokban - tette hozzá. A Fidesz kommunikációs igazgatója kérdésre válaszolva "álhírnek, kacsának" nevezte azt az egyik közösségi oldalon megjelent információt, miszerint a szigetvári választókerületben fideszes aktivistákat keresnek, akiknek 70 forintot ajánlanak az aláírások darabjáért.


Hidvégi Balázs arról is kérdezték, hogy a bejegyzés szerint az aláírásgyűjtésnél nem a jelöltre kell elsősorban koncentrálni, hanem arra az üzenetre, hogy Magyarországot megvédjék a bevándorlóktól. A Fidesz kommunikációs igazgatója erről azt mondta: a politikai kampányban fontos kérdés, hogy a választások legfőbb tétjéről beszéljenek.
    

Arra a kérdésre, hogy sajtóhírek szerint magyar civil szervezetek - köztük egy volt fideszes képviselő nevével fémjelzett szervezet is a választások fokozott ellenőrzését kéri az EBESZ-től egy nyílt levélben, Hidvéghi Balázs azt mondta: már csak Soros György aláírása hiányzik erről a levélről, hiszen ezek a szervezetek egytől-egyig Soros érdekeit képviselik Magyarországon, és csak azért támadják a kormányt, mert a Soros-tervet akarják végrehajtani. Egyébként a választás demokratikus, mindenki jöhet ellenőrizni - jegyezte meg.
    

Arra a kérdésre, hogy a Fidesz milyen elvárásokkal indul a választásokon, cél-e a kétharmad, Hidvéghi Balázs azt mondta: a választások megnyerése az elvárás, 50 százalék plusz 1 mandátumot akarnak szerezni, arra készülnek, hogy a választásokon az emberek többségének támogatását megszerezve kormányt alakíthassanak.


Arra a felvetésre, hogy számítások szerint a választásokra regisztrált 415 ezer határon túli magyar akár két mandátumot is jelenthet a Fidesznek, azt mondta:  örülnek, hogy ennyien regisztráltak, ugyanakkor minden szavazat ugyanannyit számít. Kitért arra, hogy a legutóbbi kétharmados győzelem ugyanannyira múlott a kolozsvári mint a Magyarországról érkezett szavazatokon.
   

"Ez maga  maffiabaloldal" - kommentálta a politikus kérdésre válaszolva azt, hogy Czeglédy Csaba a vizsgálati fogságból gyűjt aláírásokat a választásokon való induláshoz. Hozzátette: Gyurcsány és az MSZP bizalmi ügyvédjéről van szó, aki így akarja elkerülni, hogy kivizsgálják a bűnügyeit. Arra a kérdésre, hogy Jávor Benedek európai parlamenti képviselő által megszerzett jelentés szerint a kormány már 2011-ben elismerte Brüsszelben, hogy a tao közpénz, itthon viszont éppen az ellenkezőjét állította, Hidvéghi Balázs úgy reagált: "a kampány elkezdődött Brüsszelben is".


Hozzátette: Jávor Benedek Karácsony Gergely embere Brüsszelben, és mindketten "Soros emberei". Hangsúlyozta: a tao rendszer egy olyan pozitív támogatási rendszer, amely cégeket tesz érdekeltté társadalmi célok támogatásában. Szintén kérdésre, hogy miért van szükség van az Elios-ügy kapcsán a fideszes politikusoknak kiadott kommunikációs sorvezetőre, a Fidesz e területért felelős igazgatója azt mondta: azért, mert a Fidesz egy jól szervezett párt, ahol mindenféle témában rendszeresen küldenek képviselőiknek, tagjaiknak háttéranyagot, kommunikációs sorvezetőt, tanulmányokat. Ez teljesen természetes, így működik egy politikai párt - tette hozzá.
   

Arról, hogy Elios-ügyben sajtóhírek szerint a Miniszterelnökség közel 1 milliárdot adott az önkormányzatoknak a projektekhez, Hidvéghi Balázs azt mondta: az Elios-jelentés egy kampányjelentés, Brüsszel beavatkozása a választási kampányba. Hozzátette: az, hogy a közvilágítás több településen modernizálódott, és ehhez akár állami forrásokat is igénybe vettek, nagyon helyes, a lényeg, hogy a végeredmény jó legyen.
    

Arra a kérdésre, hogy Orbán Viktor miniszterelnök évértékelőjében miért nem beszélt az oktatás és az egészségügy helyzetéről, úgy reagált: a kormányfő beszélt az eredményekről, és ebben benne van ez a két terület is. A politikus az elmúlt időszak egészségügyi és oktatási fejlesztéseit sorolva jelezte: az a cél, hogy ezt a kiszámítható, lépésről lépésre haladó politikát folytassák.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hangos segélykérés az éjszakában

Hangos segélykérés az éjszakában

A rendőrnő átmászott a kerítésen, hogy segítsen egy idős martfűi nőnek, aki elesett otthon.

Nagyot fog szólni: hangfalat és rántott húst lopott a tolvaj

Nagyot fog szólni: hangfalat és rántott húst lopott a tolvaj

Az Igrici vendégház udvaráról értékes hangfalat és egy tálca rántott húst vitt el a tolvaj.

A házban kapták el a betörőket

A házban kapták el a betörőket

A kecskeméti nyomozók egy 42 éves és 28 éves férfit vettek őrizetbe.

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Nyolcmillió forint sérelemdíjat állapított meg a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen egy férfinak, akit úgy megvertek a foglárok a tököli börtönben, hogy ki kellett venni a lépét - tájékoztatta a sértett jogi képviseletét ellátó Magyar Helsinki Bizottság az MTI-t szerdán.

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Ismeretlen módon eltűnt egy második világháborús robbanótest az apadó Dunából az előbukkanásáról szóló bejelentés után, felkutatásához a lakosság segítségét kéri a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság fokozott óvatosságra inti a strandolókat.

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

http://ujhazak.com