Fidesz: az Új Széchenyi Tervvel és a hitelprogramokkal jobban teljesítenek a hazai kkv-k

A Fidesz szerint az Új Széchenyi Terv, valamint az államilag támogatott kedvezményes hitelprogramok összességében és egyenként is hozzájárultak ahhoz, hogy a mikro-, kis- és középvállalkozások jobban teljesítsenek, versenyképesebbek legyenek, kevesebb teher nyomja a vállukat.

Fidesz_New_logoHoppál Péter, a nagyobbik kormánypárt szóvivője hétfőn, a logisztikával foglalkozó pécsi M-Logosz Kft. székhelyén tartott sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: a Széchenyi Kártya Programot és a hitellehetőségeket is magukba foglaló kormányzati intézkedések eredményeinek is köszönhetően a hazai kkv-szektor vállalkozásai a vegetálás helyett a fejlődés útjára léphettek, és erősek lehetnek.

Utalt arra, hogy a magyar vállalkozások 99 százaléka a mikro-, kis- és közepes vállalkozások sorába tartozik.
Mivel ők alkalmazzák a foglalkoztatottak több mint 70 százalékát, elmondható, hogy a munkahelyteremtésben a legfontosabb feladatot teljesítik - hangoztatta Hoppál Péter.

Elmondta: az első Orbán-kormány 2002-ben azért indította el a Széchenyi Kártya Programot, hogy minél szélesebb körű segítséget nyújtson e vállalkozások finanszírozásában. Hozzáfűzte, hogy az eddigi igénylések száma mintegy 250 ezer, az ügyintézéseké 200 ezer, a kihelyezett hitelösszeg mintegy 1200 milliárd forint.

A program tizenegy pénzintézetnél elérhető öt-hat lehetősége ma több tízezer vállalkozás stabilitását teremti meg, hozzájárulva munkahelyek megőrzéséhez, újak létrehozásához - fogalmazott.
Hoppál Péter kitért ARRA, hogy a vállalkozók előszeretettel választják a Széchenyi Kártya Folyószámlahitelt, de ezen kívül létezik az Agrár Széchenyi Kártya Folyószámlahitel, és nagyon népszerű a Széchenyi Forgóeszközhitel, a Széchenyi Beruházási Hitel és a Széchenyi Önerő Kiegészítő Hitel is.

Ahogy a nevükben is benne van, közülük több arra szolgál, hogy európai uniós támogatású beruházások, eszközbeszerzéseinek önerejét biztosítsák - mondta el.
Kiemelte: a kormány újabb nagy lépést tett azzal, hogy idén május 1-jétől 5 százalékpont kamattámogatást nyújt a Széchenyi Kártya Programban résztvevő vállalkozások számára a beruházási hitel, az önerő kiegészítő hitel és a támogatást megelőlegező hitel teljes összegéhez az adott ügylet futamidejének első három évére.

Hoppál Péter megjegyezte: a kkv-szektor számára emellett jelentős segítséget nyújt a Magyar Nemzeti Bank növekedési hitelprogramja, a társasági adó csökkentése, az adminisztrációs terhek mérséklése, számos kisadó eltűnése, és egyebek mellett az idei 10 milliárd forintos beruházási program is.

Magyar József, a 2003-ban alakult M-Logosz Kft. ügyvezetője arról szólt, hogy a nagyvállalatok beszállítójaként működő társaság a Széchenyi Kártya Program forgóeszköz hitelét veszi igénybe, amellyel sikerült jelentősen javítania likviditási helyzetét.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Ismeretlen módon eltűnt egy második világháborús robbanótest az apadó Dunából az előbukkanásáról szóló bejelentés után, felkutatásához a lakosság segítségét kéri a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság fokozott óvatosságra inti a strandolókat.

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Nyolc esetben volt szükség a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság járőreinek gyors beavatkozására az elmúlt napokban.

Egy menő kép ára

Egy menő kép ára

A salgótarjáni rendőrök azonosították és elfogták a karancslapujtői szökőkút megrongálóját.

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült késes támadója elől egy fiatal férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu-n.

Újra bizonyították az összefogás erejét

Újra bizonyították az összefogás erejét

Csaknem 30 órányi keresés után találták meg a szerda délután Páriból eltűnt nőt.

http://ujhazak.com