Fidesz: azonnal kezdje meg Karácsony Gergely a Lánchíd felújítását!

A Fidesz budapesti elnöke - keddi Facebook-bejegyzésében - arra szólította fel Karácsony Gergely főpolgármestert, hogy azonnal kezdje meg a Lánchíd felújítását.Láng Zsolt azt írta, Budapest főpolgármesterének lenni megtisztelő, történelmi lehetőség, ugyanakkor sok alázatot, áldozatot és munkát követel. "Ezek a szavak nem tudom, mit jelentenek Karácsony Gergelynek, de ha hisz a hivatali esküjében, cselekedjen végre Budapest és Magyarország érdekében!" - hangsúlyozta.

    
Hozzátette, hogy Karácsony Gergely sokallja a kormányzat augusztus 20-i kiadásait, s azt kéri, inkább adják oda azt a pénzt is, mert nem elég a Lánchíd felújításának támogatására a "Tarlós-időkből megörökölt" 6 milliárd forint. Emlékeztetett, a Lánchíd a fővárosi önkormányzat tulajdona, s ez nemcsak jogokkal jár, hanem kötelességekkel is. "Például a szétmálló, lassan balesetveszélyes műtárgyak felújításának kötelezettségével. Az éves, több mint 300 milliárdos költségvetési pénz erre van" - írta.
    

"Ha van forrás öt főpolgármester-helyettesre, párttanácsadók és anarchista aktivisták milliós megbízásaira, párttársak brüsszeli posztolgatására 112 millióért, 1,7 milliós fizetésű PR vezetőkre, akkor a nemzet egyik szimbólumának megóvására miért nem jut?" - tette fel a kérdést a kormánypárti politikus.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Négyet egy csapásra

Négyet egy csapásra

Munkatársaink egy időpontban intézkedtek négy helyen kábítószer-terjesztőkkel szemben, őrizetbe vették őket.

Fűvel ízesítette a rántottát

Fűvel ízesítette a rántottát

A zalaszentgróti járőrök négy férfival szemben intézkedtek egy hegyi pincénél, háromnak közülük pozitív lett a drogtesztje.

Vádemelési javaslat egy késelővel szemben

Vádemelési javaslat egy késelővel szemben

A vita hevében egy személyt életveszélyesen, három másikat könnyebben sebesített meg a fiatal férfi.

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

Albérletben felejtett több mint egy kilogramm kábítószert egy 22 éves férfi, akit kábítószer-kereskedelem és kábítószer birtoklása miatt gyanúsítottként hallgattak ki, majd őrizetbe vettek - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön a Facebook-oldalán.

Fegyveresen rabolt

Fegyveresen rabolt

A Nógrád megyei nyomozók őrizetbe vették azt a 26 éves férfit, aki Salgótarjánban rabolt ki egy fiatalembert.

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

A rendőrök elfogták azt a férfit, aki Taktakenézen leszúrta egy ismerősét.

Életmentés 2.0

Életmentés 2.0

Egy szabadidős készenléti rendőr mentette meg egy 69 éves férfi életét Budapesten.

Látogatóba érkeztek, milliókkal távoztak

Látogatóba érkeztek, milliókkal távoztak

A hajdúnánási rendőrök előbb a tolvajokat, majd a lopott pénz egy részét is megtalálták.

Állatkínzás Oroszlányban

Állatkínzás Oroszlányban

Az oroszlányi nyomozók hamar azonosították, majd elfogták azt a 14 éves elkövetőt, aki egy macska életét oltotta ki.

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták a nyomozók az erzsébetvárosi emberölés mindkét feltételezett elkövetőjét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

http://ujhazak.com