Fidesz: bírságra van pénze a fővárosnak, mert a hanyag munkát nem tudják mellőzni

Bírságra van pénze a fővárosnak, mert a hanyag munkát nem tudják mellőzni - írta a budapesti Fidesz szerdán a Facebook-oldalán.A bejegyzésben tudatták, 7 millió 200 ezer forintot fizetett ki a BKK (Budapest Közlekedési Központ) csak idén bírságra, pedig csak be kellett volna tartania a határidőket és a törvényeket. Kifejtették, 3 millió 400 ezer forintos bírságot kapott a közlekedési cég, mert a védőlábbelik beszerzésekor megsértette a közbeszerzési jogszabályokat, 1 millió 100 ezer forintos bírságot szintén a közbeszerzési szabályok megsértése miatt a soremelők beszerzésekor, és ugyanebből az okból további 1 millió 200 ezer forintos bírságot.

    
Hozzátették, hogy a BKK-t 1 millió 400 ezer forintra büntették a műhelygépek, szerszámok beszerzésekor, az eljárás ugyanis rendkívüli mértékben elhúzódott (17 hónappal az eredményhirdetés után kötöttek csak szerződést a nyertes céggel). A felsorolást úgy folytatták, százezer forintra bírságolták a fővárosi közlekedési vállalatot azért, mert a fogyasztói panaszokkal kapcsolatban nem a hatályos jogszabályoknak megfelelően jártak el.
   

"És ne felejtsük el a reklámtender ügyét se! Igaz, hogy az eset tavalyi, de elképesztő pénzek úsztak el a fővárosi vezetés rossz döntése miatt! Akkor a BKK 120 millió forintos bírságot kapott, 1 milliárd forint pedig minden évben a vállalat (és emiatt minden budapesti lakos) kiesett bevétele Karácsony Gergely politikai döntése miatt. Ez öt év alatt éppen annyi pénz, mint amennyivel a Lánchíd drágább lett" - fogalmazott a budapesti Fidesz a bejegyzésben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

A rendőrök többek között két körözött személyt is elfogtak a közös akció során.

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytat egy ózdi lakossal szemben, aki a gyanú szerint láncfűrésszel fenyegetett meg egy sofőrt egy kőröshegyi parkolóban.

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

http://ujhazak.com