Fidesz: egy időközi választásból nem kell messzemenő következtetéseket levonni

Egy időközi önkormányzati választásból nem kell messzemenő következtetéseket levonni - reagált Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezető-helyettese az ATV Start című műsorában hétfő reggel arra, hogy az MSZP, a DK és az Együtt közös jelöltje nyerte a szigetszentmiklósi időközi önkormányzati képviselő-választást.

fideszA kormánypárti politikus gratulált a győztesnek.

Gulyás Gergely hangsúlyozta, senkinek nincs olyan illúziója, hogy a Fidesz 2010-es önkormányzati vagy parlamenti választási eredménye megismételhető, így az ellenzéki pártok nagyon optimisták lehetnek, mert annál azért jobban fognak szerepelni.

Álláspontja szerint a létrejövő ellenzéki összefogás ugyanazokból az emberekből áll, akik 2010 előtt az MSZP és az SZDSZ kormányzását megjelenítették.

Az Országgyűlés alkotmányügyi bizottságának fideszes tagja szerint ebben a kormányzati ciklusban - a benyújtott ötödik korrekció után - további alkotmánymódosítás már nem lesz.

Gulyás Gergely a jelenlegi választójogi rendszerben irreálisnak, gyakorlatilag elérhetetlennek tartja a kétharmados többség megszerzését, így szerinte a jövőben csak nagyon ritkán lesznek alkotmánymódosítások.

A hivatalos előzetes eredmények szerint Szigetszentmiklós 8-as számú egyéni választókerületében Ladányi Sándor az MSZP, a DK és az Együtt - a Korszakváltók Pártja közös jelöltje 359 szavazattal (52,03 százalék) nyerte meg a választást, amelyet azért kellett kiírni, mert egy önkormányzati képviselő, Kécza György (Fidesz-KDNP) május 2-án elhunyt.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A génjei buktatták le

A génjei buktatták le

Egy táskát akart elrabolni, végül éppen az árulta el a támadót, amit hátrahagyott: a DNS-e.

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks 30 kilométeres körzetében - közölte a katasztrófavédelem a Facebook-oldalán.

http://ujhazak.com