Fidesz: Gyurcsány és a szocialisták a mai napig falaznak Czeglédynek

A fideszes Budai Gyula szerint a Czeglédy Csaba és társai elleni vádemelés azt bizonyítja, hogy az ellenzék tele van korrupciós ügyekkel, Gyurcsány Ferenc DK-elnök és a szocialisták pedig a mai napig falaznak a volt szombathelyi önkormányzati képviselő Czeglédy Csabának.A kormánypárti képviselő azután nyilatkozott az MTI-nek, hogy a Csongrád Megyei Főügyészség hétfőn közölte: vádat emelt Czeglédy Csaba és húsz társa ellen. A vád szerint több mint hatmilliárd forint adót csaltak el.

    
Budai Gyula azt mondta: továbbra is várja Gyurcsány Ferenc, a DK és a szocialisták válaszát arra, hogy Czeglédy Csaba milyen "piszkos munkát" végzett nekik és az Altusnak. Arra sem érkezett válasz - folytatta -, hogy kihez vándorolt az ellopott 6,2 milliárd forint, pedig szerinte ez a bűncselekményből származó pénz az MSZP és a DK pártkasszájába került, és ezekből finanszírozták különböző kampányaikat.
    

A Fidesz politikusa úgy értékelt: a vádemelés azt igazolja, hogy Czeglédy Csaba egy jól felépített bűnszervezetet működtetett, amelynek három szintje volt, az iskolaszövetkezetek, az átszámlázást végző fiktív gazdasági társaságok, valamint a munkaerő-közvetítő Humán Operátor Zrt. Budai Gyula hozzátette, Czeglédy Csaba olyan titkokat tudhat, amelyek ha kiderülnének, nagyon hátrányosan érintenék Gyurcsány Ferencet, a pártját és az MSZP-t.
    

Czeglédy Csaba (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) szombathelyi önkormányzati képviselő volt, de mandátuma - miután egy évig nem vett részt a közgyűlés munkájában - megszűnt. Ügyvédként az MSZP és a DK jogi képviseletét is ellátta több ügyben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com