Fidesz: Gyurcsányék az IMF-nek és külföldi hitelezőknek szolgáltatták ki az országot

A Fidesz szerint Gyurcsány Ferenc és jelöltjei ugyanazt az elhibázott gazdaságpolitikát akarják folytatni, amellyel csaknem csődbe vitték az országot és eladósították a családokat, ezért meg kell őket állítani.A kormánypárt keddi közleményében arra reagált, hogy Dobrev Klára, a DK miniszterelnök-jelöltje az Államadósság Kezelő Központ 4,5 milliárd euró devizakötvény-kibocsátását kommentálva úgy nyilatkozott: a jelenlegi gazdasági helyzetben semmi nem indokolja az ország eladósítását.
    

A Fidesz közleményében azt írta: "azok a Gyurcsányék beszélnek", akik kormányzásukkal csaknem csődbe vitték az országot, megduplázták az államadósságot, a devizaadósság arányát és az ország kiszolgáltatottságát is külföld felé. A kormánypárt szerint Gyurcsány Ferenc és a baloldal kormányzása alatt Magyarország "totálisan kiszolgáltatottá vált" a külföldi hitelezőknek, az IMF-nek és a "Soros-féle spekulánsoknak" és elveszítette a befektetők bizalmát.  
    

A közleményben arra is felhívják a figyelmet: a baloldali kormányok nemcsak az államot adósították el devizában, hanem a családokat és az önkormányzatokat is. Hozzáteszik: a baloldal 2002 és 2010 között 200 milliárd forintról 7500 milliárdra növelte a családok eladósodását és 200 milliárd forintról 1200 milliárdra az önkormányzatok adósságát.
    

A kormánypárt szerint "a baloldal kormányzásának a romjait" a Fidesz-KDNP "takarította el", 2010 óta pénzügyileg és gazdaságilag stabilizálta az országot, csökkenő pályára állította az államadósságot, és harmadára csökkentette a devizaadósság arányát. "Felszámoltuk a devizahitel-korszakot, a családok megélhetését és otthonteremtését minden idők legszélesebb támogatási rendszerével segítjük" - fogalmaznak.
    

Ezért - folytatják a közleményt - ma már nem kell az "IMF-hez rohanni" hitelért, mert a piac és a befektetők bíznak Magyarországban, szívesen finanszírozzák Magyarországot államkötvények vásárlásával. A Fidesz szerint ezzel szemben Gyurcsány Ferenc és jelöltjei ugyanazt az elhibázott gazdaságpolitikát akarják folytatni, amellyel csaknem csődbe vitték az országot és eladósították a családokat, ezért meg kell őket állítani. "Stop Gyurcsány, Stop Karácsony!" - zárták közleményt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Menekülés és előállítás

Menekülés és előállítás

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság kábítószer birtoklása miatt folytat eljárást egy férfival és egy fiatalkorú lánnyal szemben.

Lenyelt kapszulákban csempészték a kokaint – nemzetközi drogfutárhálózatot buktatott le a KR NNI

Lenyelt kapszulákban csempészték a kokaint – nemzetközi drogfutárhálózatot buktatott le a KR NNI

Hat futár, a bűnszervezet magyar irányítója, valamint két szervező is a gyanúsítottak között van a hazai eljárásban.

Őrizetben a szikés garázda

Őrizetben a szikés garázda

Egy 42 éves férfi előbb egy pékségben kezdett el agresszívan viselkedni egy párral szemben, majd a közeli parkban bántalmazta a férfit, és egy szikét is elővett.

A törölköző nem védi meg az értékeit – tanácsok a strandlopások megelőzésére

A törölköző nem védi meg az értékeit – tanácsok a strandlopások megelőzésére

Az országot érintő rendkívüli hőség miatt egyre többen keresnek felfrissülést a strandokon, fürdőkben és a természetes vizek partjain.

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban, a rendőrség pénteki tájékoztatása szerint vizsgálják az ügyet.

Kriminális helynevek

Kriminális helynevek

A magyarlakta vidékeket járva számos olyan város, falu, természeti képződmény nevével találkozhatunk, melyek a fülnek ismerősen hangzanak, de nem mindig kellemes a jelentéstartalmuk.

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Nem menekülhetett el az igazságszolgáltatás elől az a 43 éves nő, aki 2022-ben késsel támadt kolléganőjére, majd a Székesfehérvári Törvényszék 4 év letöltendő börtönbüntetésre ítélte.

Mindenki szeme láttára

Mindenki szeme láttára

A nagykátai rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a szeméremsértőket.

Életmentő beszélgetés

Életmentő beszélgetés

Egy rendőr lélekjelenlétének és kommunikációs készségeinek köszönhetően sikerült megmenteni egy 19 éves férfi életét Hőgyészen.

Fokozott ellenőrzést rendelt el Budapest rendőrfőkapitánya a hétvégére

Fokozott ellenőrzést rendelt el Budapest rendőrfőkapitánya a hétvégére

Budapest rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros teljes területére a hétvégére - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

http://ujhazak.com