Fidesz: ha a szocialistákon múlna, már betegellátás sem lenne Magyarországon

A Fidesz szerint ha a szocialistákon múlna, már betegellátás sem lenne Magyarországon, és kormányzásuk idején a mostani összeg dupláját költötték az állami vezetők egészségügyi ellátására.A Fidesz-frakció ezt arra reagálva közölte csütörtökön az MTI-vel, hogy Korózs Lajos MSZP-s országgyűlési képviselő sajtótájékoztatóján azt mondta: komoly betegellátási válság van Magyarországon, a Fidesz károkozása az egészségügyben már nemcsak "rettegő betegekben", hanem "halottakban is mérhető", a "fideszes nagyurak" azonban nem akarnak ezen segíteni, miközben saját maguknak külön VIP-ellátást biztosítanak.

    
A Fidesz reagálásában azt írta, Korózs Lajos a szocialista kormány államtitkáraként személyesen is felelős abban, hogy az egészségügyet "csaknem az összeomlás szélére juttatták", az állami vezetők egészségügyi ellátására a mostani összeg dupláját költötték. Emellett a baloldal 600 milliárd forintot vont ki az egészségügyből, kórházakat zárt be és hagyta őket leépülni, mert az egészségügyi ellátást is privatizálni akarták. Üzletet akartak csinálni a betegekből, bevezették volna a vizitdíjat és a kórházi napidíjat is - olvasható a Fidesz közleményében.
    

Közölték továbbá, hogy a Fidesz akadályozta meg a közegészségügy fizetőssé tételét és 2010 óta pótolja az egészségügytől elvett pénzeket, stabilizálta a kórházak pénzügyi működését, radikálisan csökkentette adósságiakat és a várólistákat. Emellett 1200 milliárdos fejlesztést hajtanak végre a vidéki és a fővárosi kórházakban, új orvosi eszközökkel szerelik fel az intézményeket és emelik az orvosok, ápolók bérét is - sorolta a közleményben a Fidesz-frakció.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Az ország délkeleti kétharmadán kedd éjfélig további 5-15 centiméternyi hó hullhat, ezért a HungaroMet Zrt. keddre Baranya és Bács-Kiskun vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

http://ujhazak.com