Fidesz: Hódmezővásárhely 50-100 évente adódó fejlesztési lehetőséget szalasztott el

Hódmezővásárhely a Modern Városok Program (MVP) lezárásnak legnagyobb vesztese, az önkormányzat vezetése 50-100 évente adódó fejlesztési lehetőséget szalasztott el - jelentette ki Benkő Zsolt (Szeretem Vásárhely Egyesület-Fidesz-KDNP) képviselő szerdán a város közgyűlésének ülésén.A politikus hangsúlyozta, 2017-ben a hódmezővásárhelyiek bizakodva néztek a jövőbe, mert a Modern Városok Programnak köszönhetően, kemény munka után, a város jövője szempontjából meghatározó fejlesztések indulhatnak el a településen. Ezek a beruházások óriási lendületet adtak volna Hódmezővásárhely fejlődésének, sok 10 milliárd forinttal növelték volna a város vagyonát.
    

A képviselő úgy fogalmazott, november 2-a gyászos nap a város történetében, ekkor jelent meg az MVP lezárásáról szóló kormányhatározat. Mint mondta, a városvezetés hibájából olyan fejlesztések hiúsultak meg, melyek önerőből nem valósíthatók meg, nem újulnak meg középiskolák, nem épül új könyvtár és tudáscentrum több száz férőhelyes mélygarázzsal, nem lesz új, 117 kilométeres külterületi kerékpárút-hálózat és Minőségi otthoncsere program sem és nem fejlesztik az ipari parkot.
    

Benkő Zsolt hangsúlyozta ugyanakkor, Hódmezővásárhelyen szinte az összes, az önkormányzathoz nem köthető fejlesztési elem elkészült. A beruházások meghiúsulásának egyetlen oka, hogy Márki-Zay Péter (MMM-Tiszta Vásárhelyért Egyesület) polgármester fontosabbnak tartotta az országos politizálást, a kormánnyal szembeni folyamatos harcot, mint a város történetében 50-100 évente adódó fejlesztési lehetőségek megvalósítását - fejtette ki a képviselő.
    

A polgármester azt mondta, Hódmezővásárhely kizárólag a kormány miatt veszít fejlesztéseket, a város vezetése mindent megtett a beruházások megvalósítása érdekében. Márki-Zay Péter úgy fogalmazott, gyászosnak tartja, hogy a kormány a település vezetésének politikai hozzáállásától teszi függővé a hazai és uniós forrásokból megvalósuló fejlesztéseket.
    

A polgármester leszögezte azonban, hogy Hódmezővásárhely profitált a MVP beruházásaiból, elkészült a települést Szegeddel összekötő tram-train, és számos beruházás elkészült a honvédség területén. A közgyűlés a polgármester javaslatára azzal a kéréssel fordul Lázár János építési és beruházási miniszterhez, a térség országgyűlési képviselőjéhez, hogy a 117 kilométeres külterületi kerékpárút-hálózat mégis elkészülhessen.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytat egy ózdi lakossal szemben, aki a gyanú szerint láncfűrésszel fenyegetett meg egy sofőrt egy kőröshegyi parkolóban.

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

http://ujhazak.com