Fidesz: idén eddig négyezer nő jelentkezett védőnőnél méhnyakszűrésre

Idén az első félévben négyezer nő jelentkezett a védőnőknél méhnyakszűrésre - mondta a Fidesz szóvivője sajtótájékoztatón Balatonfüreden hétfőn.

Fidesz_New_logoSelmeczi Gabriella a balatonfüredi védőnői szolgálatnál közölte, évente négyszáz-ötszáz nő hal meg méhnyakrákban, és 1500 új megbetegedést regisztrálnak; a felfedett betegségek öt százaléka halálos.

Hozzátette: a méhnyakrák tünetmentes betegség, de korai stádiumban jól diagnosztizálható és gyógyítható.
Tíz éve létezik államilag finanszírozott szűrés, mégis a veszélyeztetett, 25-65 éves korosztálynak csak az öt százaléka megy el rá. A betegségben elhunytak száma 45 százalékkal több Magyarországon, mint az európai országokban - közölte Selmeczi Gabriella. Azt mondta, ebbe nem nyugszanak bele, ezért ha a nők nehezen mennek el a szűrésre, közelebb viszik hozzájuk a szűrést.

A nők nagy bizalommal fordulnak a védőnőkhöz, sok esetben szívesebben fogadják el tőlük a vizsgálatot, mint a nőgyógyászoktól, ezért országos program keretében a védőnők is végeznek méhnyakszűréseket, főként a kistelepüléseken, ahonnan nehezebben jutnak el a betegek szakrendelésre - tájékoztatott Selmeczi Gabriella.

A Fidesz szóvivője elmondta, 2009 óta, amióta az Országos Tisztifőorvosi Hivatal elindította a projektet, több mint 200 védőnő vett részt a képzésben. Idén az első félévben négyezer nőhöz jutottak el a védőnők, olyanokhoz is, akik tíz éve nem voltak szűrésen. Hozzáfűzte: a védőnők főként az ötezer lakosúnál kisebb településeken végzik el a szűrést.

Bábiné Szottfried Gabriella, a magyar védőnői hálózat megújítását koordináló miniszteri biztos szerint jól működő népegészségügy és egészségtudatos életmódfejlesztés a védőnők nélkül nincsen. A védőnői méhnyakszűrés is ezért lehet sikeres: a személyes kapcsolatnak köszönhetően ők könnyebben meggyőzik a nőket a szűrés fontosságáról - magyarázta a fideszes országgyűlési képviselő.

A miniszteri biztos az MTI-nek elmondta: a 2009-ben indult program mára európai uniós támogatással országossá vált. A rendelkezésre álló egymilliárd forintból nemcsak a védőnők képzését, hanem a szűrési rendszer fejlesztését is finanszírozzák - fejtette ki.

Tompos Mária balatonfüredi védőnő a sajtótájékoztatón elmondta: náluk öten végzik a szűrést, és három év alatt négyszáz kenetet vettek le.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

http://ujhazak.com