Fidesz: jól működik a kormány stratégiai partnerségi rendszere

Összességében jól működik a kormány nagyvállalatokkal kötött stratégiai partnerségi rendszere, amely fontos eleme a munkaalapú társadalom megteremtésének - mondta Halász János, a Fidesz szóvivője szombaton, sajtóhírekre reagálva.fidesz-logo_A kormánypárti politikust más témában tartott sajtótájékoztatóján, a Magyar Nemzet legfrissebb számában megjelent információkról kérdezték, amelyek szerint az amerikai Jabil elektronikai ipari konszern 600 alkalmazottjának elbocsátását tervezi azt követően, hogy a társaság és a kormány 2013-ban stratégiai partnerségre lépett egymással, 2011-ben pedig 6 milliárd forintos állami munkahely-teremtési támogatást kapott.

Halász János kiemelte, a stratégiai megállapodások fontos részét jelentik a kormány munkaalapú társadalomra vonatkozó alapcéljának, vagyis annak, hogy Magyarországon dolgozni tudjon mindenki, aki dolgozni akar.

A Fidesz szóvivője szerint ennek tudható be, hogy "soha nem látott mélységben van a munkanélküliség" és sok százezer új munkahely jött létre. A kormánypárti politikus szerint ezért az egész rendszert biztosan nem kell megváltoztatni, ugyanakkor egyedi esetekben lehetnek vizsgálatok.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

http://ujhazak.com