Fidesz: Karácsony rendelje el a BKK menetjegypapírra vonatkozó közbeszerzési eljárásának átvizsgálását!

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) menetjegyek és bérletek nyomtatásához szükséges biztonsági hőpapír beszerzésére kiírt, "szabálytalan és bírságot eredményező" közbeszerzési eljárásának átvizsgálását szorgalmazza a budapesti Fidesz.A kormánypárt fővárosi szervezete hétfőn a Facebook-oldalán tette közzé Láng Zsolt, a párt budapesti elnöke, a Fidesz-KDNP fővárosi frakciójának vezetője Karácsony Gergely főpolgármesternek írt levelét. Láng Zsolt ebben felidézte: a BKK jegyek és bérletek TVM (Ticket Vending Machine) automatákból történő árusításához szükséges biztonsági hőpapír beszerzésére vonatkozó közbeszerzési eljárása során a Közbeszerzési Hatóság Döntőbizottsága szabálytalanságot állapított meg és 50 millió forint bírság megfizetésére kötelezte a főváros cégét.

    
Az eljárás során ugyanis a BKK szakmailag nem megalapozott módon, a közbeszerzési kiírásban nem szereplő műszaki feltételek miatt zárta ki a versenyből az egyik - anyagilag kedvezőbb ajánlatot tévő - ajánlattevőt, aki jogorvoslattal élt és keresetének a hatóság helyt adott - írta. Láng Zsolt hozzátette, az eljárás során mind az igazgatóság tagjai, mind a menedzsment számára ismert volt a műszaki feltételek alapján történő kizárás aggályossága, a jegyzőkönyvek tanúsága szerint az igazgatóság egyik tagja erre többször hangsúlyosan fel is hívta a figyelmet. A Draskovics Tibor vezette igazgatóság bár meghallgatta, de egytől egyig lesöpörte ezeket az észrevételeket és így született meg a kizáró döntés.
    

Tekintettel arra, hogy a fővárosi önkormányzat elemi érdeke, hogy átlátható és teljesen tiszta közbeszerzések kerüljenek lebonyolításra, a Fidesz azt javasolja: Karácsony Gergely haladéktalanul kérje fel a BKK felügyelőbizottságát, hogy vizsgálja meg a tárgyi közbeszerzési eljárás teljes folyamatát, a külső nyomdaipari tanácsadó, a független akkreditált közbeszerzési tanácsadó és a munkaszervezet érintett tagjainak tevékenységét, szerepét és felelősségét a sikertelen, szabálytalan és bírságot eredményező eljárással kapcsolatban - olvasható a levélben.
    

A BKK pénteken közölte az MTI-vel, nem fogadja el, hogy a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) megsemmisítette a biztonsági hőpapír beszerzésére kiírt közbeszerzési eljárását, amelyben az állami nyomda ajánlatát érvénytelennek nyilvánította. A BKK álláspontja szerint a KDB nem járt el kellő körültekintéssel, a kiszabott bírság pedig - egy folyamatban lévő, szerződéskötéssel még nem lezárt eljárásban - szokatlanul magas, ezért a döntést nem fogadja el. A KDB határozatával szemben felülvizsgálati eljárást kezdeményeznek - írta a BKK pénteki közleményében.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

A rendőrség eljárást folytat egy eddig ismeretlen személyazonosságú férfi ügyében, akinek holttestét 2025 decemberében Tokaj külterületén találták meg.

Macsétával sebesítette meg volt párját

Macsétával sebesítette meg volt párját

Őrizetbe vették a helyszínen elfogott támadót Várpalotán.

Figyelemfelhívás az ittasan okozott balesetek megelőzésére

Figyelemfelhívás az ittasan okozott balesetek megelőzésére

Az év végi ünnepek nem az alkoholfogyasztásról szólnak, hanem a családról, a barátokról és az együtt töltött időről.

Monoron zaklatta a nőket

Monoron zaklatta a nőket

A rendőrök rövid időn belül azonosították a 40 éves férfit.

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

A Pest Vármegyei Főügyészség minősített gyermekpornográfia bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki 5 hónapon keresztül több gyermeket vett rá arra, hogy magukról pornográf képeket, videókat készítsenek és azokat elküldjék neki.

Adventi életmentés

Adventi életmentés

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság egyenruhásai egy idős férfi életét mentették meg kitartásukkal.

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség további bűncselekményeket rótt a volt igazgató terhére, és egy újabb őrizetbe vett gyanúsított letartóztatását indítványozta - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

A 29 éves nőt és 15 hónapos gyermekét a rendőrök nagy erőkkel keresik.

Elfogás és emberség

Elfogás és emberség

Ez a történet gödöllői rendőrökről szól, köztük Vincze János törzszászlósról, a Gödöllői Rendőrkapitányság bűnügyi helyszínelőjéről és készenléti nyomozójáról.

Bűnös örökösök

Bűnös örökösök

21 embert gyanúsít a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) gazdasági bűnügyek nyomozásával foglalkozó egysége azzal, hogy törvényes örökös nélkül elhunytak hagyatékát jogosulatlanul megszerezték.

http://ujhazak.com