Fidesz-KDNP: a nyugdíjasok bocsánatkérést várnak Vona Gábortól (2. rész)

A Fidesz-KDNP ismételten felszólította Vona Gábort, a Jobbik elnökét, hogy kérjen bocsánatot négy hete tett, nyugdíjasokat sértő kijelentése miatt.Hollik István kereszténydemokrata országgyűlési képviselő szombaton, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, "Vona Gábor a remegő kezükön, a kis bevásárlókocsijukon, szandis papákon gúnyolódott", akikről a Jobbik elnöke azt írta, hogy "radikalizálódnak és felhörgik a huszadik század összes traumáját és szenny folyik ki a szájukon".

"Ezek után nem lehet csodálkozni azon, hogy a nyugdíjasoknak megvan a határozott véleménye" - hangsúlyozta a kormánypárti politikus, hozzátéve, egy csütörtökön nyilvánosságra került országos, reprezentatív közvélemény-kutatás szerint a lakosság több mint kétharmada vár bocsánatkérést Vona Gábortól. Hollik István szólt arról is, hogy Vona Gábornak bár nagyon sok alkalma lett volna, eddig egyszer sem kért bocsánatot, sőt kiállt korábbi véleménye mellett. "Úgy tűnik nem tartja hibának ezt a gúnyolódó stílust, nem tartja hibának, hogy emberszámba sem veszi a nyugdíjasokat" - fogalmazott a KDNP politikusa.
   

A kormánypárti képviselő megjegyezte továbbá, augusztus 20-hoz közeledve Vona Gábornak is be kellene látnia, mi a különbség egy pártelnök és egy államférfi között. "Egy igazi államférfi minden esetben Magyarország érdekét veszi figyelembe, azt helyezi előtérbe, és minden tekintetben tiszteli Magyarország állampolgárát, függetlenül attól, hogy demokráciában őt választja, vagy nem" - fejtette ki Hollik István.
    

Kérdésekre válaszolva kijelentette, minden magyar ember büszke lehet a sikeres budapesti vizes világbajnokságra, továbbá senkinek nem lehet kétsége afelől, hogy az esemény minden költsége indokolt volt és gazdasági értelemben felbecsülhetetlen értéket jelentett. Hollik István szerint a vizes vb rendezését támadó pártok és médiumok napi pártpolitikai érdekből cselekszenek.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com