Fidesz-KDNP: kampányígéretei ellenére bérlakásokat adna el Pikó

Összeegyeztethetetlen konfliktus van az ellenzéki támogatással megválasztott Pikó András józsefvárosi polgármester kampányban tett ígéretei és a valóság között, ugyanis az önkormányzat a meghirdetett bérlakásprogram megvalósítása helyett az idén mintegy hatvan bérlakást adna el - jelentette ki a Fidesz-KDNP kerületi frakcióvezetője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.Vörös Tamás közölte, az önkormányzat tulajdonosi bizottságának csütörtök délutáni ülésére készült előterjesztés szerint a kerület vezetése első körben nyolc bérlakást adna el, a lakások eladását azonban semmi nem indokolja. Gazdasági indoka nem lehet az eladásnak, hiszen az előző, fideszes vezetés 13 milliárd forinttal a kasszában adta át a kerületet a balliberális polgármesternek - tette hozzá.

    
Kifejtette, Pikó András kampányában azt ígérte: növelik a kerületi bérlakásállományt, a magánberuházásokban épülő házakban önkormányzati lakásokat vesznek, valamint leállítják az önkormányzati lakóházak privatizációját. Azt is állították, hogy lakásügynökséget is létrehoznak - jegyezte meg. A kormánypárti politikus rámutatott: mindezeknek alapvetően ellentmond a mostani javaslat.
    

Kitért arra is: Pikó András a kampányban arról beszélt, hogy 1500 üres bérlakást utal ki az azt igénylőknek. Ennyi üres lakása soha nem volt a józsefvárosi önkormányzatnak, és mostanában a polgármester már csak 800 lakásról beszél - jelezte. Vörös Tamás kijelentette: tiltakoznak az önkormányzati vagyon elherdálására ellen és felszólítják Pikó Andrást, hogy a bérlakások eladását azonnal függessze fel, kezdjen felelős bérlakás-politikába, valamint "kérjen elnézést a becsapott józsefvárosiaktól".


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

A rendőrök többek között két körözött személyt is elfogtak a közös akció során.

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytat egy ózdi lakossal szemben, aki a gyanú szerint láncfűrésszel fenyegetett meg egy sofőrt egy kőröshegyi parkolóban.

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

http://ujhazak.com