Fidesz-KDNP: vegyenek részt a nemzeti konzultáción az emberek

A Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) arra kéri az embereket, hogy vegyenek részt a nemzeti konzultáción és segítsenek megállítani Brüsszelt. Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője szombati budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, május 20-ig lehet válaszolni a rezsicsökkentés megtartására, az illegális bevándorlók beengedésére, a migrációt támogató, illetve a belügyekbe beavatkozó nemzetközi szervezetekre, a munkahelyteremtési támogatásra, valamint az adócsökkentésre vonatkozó kérdésekre.


A szóvivő elmondása szerint Brüsszelt azért kell megállítani, mert egyre több ügyben akar a magyarok feje felett dönteni, és ha Brüsszel dönt, akkor sohasem a magyar emberek járnak jól. Ha Brüsszel dönthetne, akkor adó- és rezsiemelés jönne, Magyarország pedig védtelen lenne a migránsokkal szemben - jelentette ki.


Halász János úgy fogalmazott, nagy csata előtt áll az ország, mert a "migránspárti külföldi ügynökszervezetek" átláthatóságát szolgáló javaslatokat is támadják. Kiemelte, Brüsszelt úgy lehet megállítani, ha kiáll az ország a nemzeti függetlenség és szuverenitás mellett. Ezt a nemzeti konzultáción való részvétellel és véleménynyilvánítással lehet megtenni - jelentette ki.


Halász János a felsőoktatási törvény módosításával kapcsolatos kérdésre azt mondta, a frakció teljes mértékben támogatja a javaslatot.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

A rendőrök többek között két körözött személyt is elfogtak a közös akció során.

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytat egy ózdi lakossal szemben, aki a gyanú szerint láncfűrésszel fenyegetett meg egy sofőrt egy kőröshegyi parkolóban.

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

http://ujhazak.com