Fidesz: Magyarország védi Európát a migránsoktól

A Fidesz-frakció szerint Európa éppen szétesőben van, Magyarország pedig próbálja megvédeni Európa, valamint a magyar emberek szociális biztonságát az illegális bevándorlóktól és az őket támogató balliberálisoktól.fidesz-logo_A kormánypárti képviselőcsoport az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében Tóbiás József MSZP elnök-frakcióvezető napközben tartott sajtótájékoztatójára reagált így, amelyen az ellenzéki politikus fizetésemelést sürgetve azt mondta, Magyarország leszakadóban van Európától, egyúttal az ország szétszakadóban van.

A Fidesz szerint ezzel szemben éppen Brüsszel fenyegeti az emberek választásának szabadságát azzal, hogy Magyarországra akarja kényszeríteni az uniós betelepítési kvótát, amely az európai emberek biztonságát, munkahelyét is fenyegeti.

Közleményükben arra kérték a szocialistákat, amennyiben valóban tenni szeretnének a magyar emberek szociális biztonságáért, támogassák az uniós kötelező befogadási kvóta ellen benyújtott törvényjavaslatot. A Fidesz emellett arra is kitért, a "szocialisták minden szava egyébként is hiteltelen a fizetésemelésről, hiszen kormányzásuk alatt csökkentették a fizetéseket".

Magas adókkal büntették a munkavállalókat, elvették tőlük a családi adókedvezményt, félmillió embert tettek munkanélkülivé, nem becsülték a közszféra dolgozóit, tönkretették a gazdaságot és a hazai vállalkozásokat - közölte a kormánypárt, hozzátéve, a "polgári kormányzás óta a gazdasági növekedés és a munkanélküliség csökkentése Európa élén jár".

Hangsúlyozták, a kormány megbecsüli a közszféra dolgozóit, béremelési programokat indított a rendőröknek, a katonáknak, a tűzoltóknak, az ápolóknak, az orvosoknak, a szociális és gyermekvédelmi dolgozóknak, a pedagógusoknak.

Jövőre a bölcsődei dolgozókra is kiterjesztik a pedagógus-életpályamodellt és emelik a felsőoktatásban dolgozók fizetését - írták, megjegyezve, hogy 2010 óta minden évben nőtt a minimálbér és töretlen a reálbérek emelkedése is. A kormánypárti frakció hangsúlyozta továbbá, céljuk, hogy a magyar dolgozók fizessék Európa egyik legalacsonyabb személyi jövedelemadóját, amely ezért jövőre tovább csökken.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

http://ujhazak.com