Fidesz: Magyarországnak nincs szüksége a "Bajnai-gárdára"

A Fidesz szerint Magyarországnak nincs szüksége a "Bajnai-gárdára" - közölte a kormánypárt hétfőn az MTI-vel.

fidesz_logo_644_20100826203559_292A Fidesz sajtóirodájának közleménye szerint márciusban a "Bajnai-gárda" erőszakosan és törvénytelenül betört a Fidesz székházba.
"Bajnai Gordon bár tagadta, hogy köze lenne az akcióhoz, azóta bebizonyosodott, hogy szoros kapcsolatban áll az erőszakos betörés több szereplőjével" - fogalmaztak, hozzátéve, egyértelmű, hogy politikai megrendelésére balhéztak és törtek-zúztak a székháznál.

A közlemény szerint a törvénytelen akció miatt - ahogy az a jogállamokban szokás - nyomozás indult. A jogállamiság ellen a "Bajnai-gárda" most mégis panaszkodik.
"Magyarországnak azonban nincs szüksége a szélsőségekre, ahogy a Magyar Gárdára, úgy a Bajnai-gárdára se" - hangsúlyozták.

A március 7-én a Fidesz Lendvay utcai székházánál demonstrálók szombaton jelentették be, hogy panaszt nyújtanak be az ügyészséghez, miután megszűnt az ismeretlen tettes ellen indult nyomozás kényszerítés, illetve személyi szabadság megsértése miatt. Ugyanakkor arról is beszámoltak, hogy információik szerint a székházfoglalók ellen garázdaság miatt indított eljárást is megszüntetik, de az erről szóló határozatot még nem kapták kézhez.

Szabó Tímea, az Együtt-PM szövetség társelnöke hétfőn közölte, a kerületi jegyzőhöz fordulnak a Fidesz székházának életveszélyes állapota ügyében, ugyanis a rendőrségi határozatban az is szerepel, a székház több helyen is életveszélyes.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A házban kapták el a betörőket

A házban kapták el a betörőket

A kecskeméti nyomozók egy 42 éves és 28 éves férfit vettek őrizetbe.

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Nyolcmillió forint sérelemdíjat állapított meg a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen egy férfinak, akit úgy megvertek a foglárok a tököli börtönben, hogy ki kellett venni a lépét - tájékoztatta a sértett jogi képviseletét ellátó Magyar Helsinki Bizottság az MTI-t szerdán.

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Ismeretlen módon eltűnt egy második világháborús robbanótest az apadó Dunából az előbukkanásáról szóló bejelentés után, felkutatásához a lakosság segítségét kéri a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság fokozott óvatosságra inti a strandolókat.

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Nyolc esetben volt szükség a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság járőreinek gyors beavatkozására az elmúlt napokban.

Egy menő kép ára

Egy menő kép ára

A salgótarjáni rendőrök azonosították és elfogták a karancslapujtői szökőkút megrongálóját.

http://ujhazak.com