Fidesz: Már több mint másfél millió ember írta alá Orbán Viktor programját a bevándorlás megállítására

A Fidesz országosan a legfrissebb adatok szerint már több mint másfél millió aláírást gyűjtött össze Orbán Viktor 7 pontos programja mellett a bevándorlás megállítására - jelentette be a nagyobbik kormánypárt országgyűlési képviselője szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.Szatmáry Kristóf azt mondta, az európai parlamenti választásig hátralévő időben továbbra is az emberekkel való közvetlen párbeszédre kell helyezni a hangsúlyt. A képviselő úgy értékelte, hogy ez az elmúlt időszak egyik legeredményesebb aláírásgyűjtése.

    
A XVI. kerületben, egy majálison tartott sajtótájékoztatón Szatmáry Kristóf úgy fogalmazott: "itt, a kertvárosban is közelítünk a tízezer aláíráshoz", ami nagyon jó eredménynek számít. A képviselő kiemelte, az emberekkel beszélve azt tapasztalják, hogy nagyon sokan egyetértenek a miniszterelnökkel és a Fidesszel abban, hogy Európát meg kell védeni, a bevándorlást pedig meg kell állítani.
   

Megköszönte azoknak, akik eddig a támogatásukról biztosították őket. Másrészt a Fidesz ezen a héten indította el az országjárást, választási fórumokat tartanak szerte az országban, Budapesten és vidéken is. Több mint 220 rendezvényre kerül sor a következő hetekben, így buzdítva minél többeket arra, hogy május 26-án vegyenek részt az EP-voksoláson, és Orbán Viktor hét pontját támogatva a Fideszre szavazzanak.
    

A Fidesz-KDNP EP-listájának 13. helyén álló Tóth Edina úgy vélekedett, hogy a mostani EP-választás minden eddiginél fontosabb, sorsdöntő, hiszen Európa jövőjéről hoznak majd döntést az emberek: arról, hogy a kontinens megmaradjon-e keresztény gyökerűnek, vagy átalakuljon bevándorláspártivá, multikulturálissá.
   

Kérdésre felelve Szatmáry Kristóf azt mondta, május 1-je azon túlmenően, hogy Magyarország EU-ba lépésének szimbolikus dátuma, a munka megbecsüléséről is szól, ami a kormánynak kiemelten fontos.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kinder tojásban is rejtegetett drogot

Kinder tojásban is rejtegetett drogot

A zuglói rendőrök egy kábítószer terjesztőn ütöttek rajta.

Filmbe illő jelenet

Filmbe illő jelenet

Az autóval együtt egy öt éves gyereket is elvitt egy fiatal Sülysápról.

Hozzátartozóit fenyegette

Hozzátartozóit fenyegette

A 45 éves férfi veréssel és a házuk felgyújtásával fenyegette meg a családtagjait, hogy az ő javára tegyenek vallomást egy tárgyaláson.

Vascsővel estek egymásnak

Vascsővel estek egymásnak

A nagykanizsai rendőrök két helyi férfit hallgattak ki felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt.

Rendőr hangja tartotta életben: „Ne add fel!”

Rendőr hangja tartotta életben: „Ne add fel!”

Papucsban, zokniban indult el az éjszakába egy férfi, hogy lehiggadjon egy vita után. A havas erdő azonban csapdává vált.

Működött a riadólánc

Működött a riadólánc

Egy román férfi egy idős nőtől 500 ezer forint pénzt vett el, de nem jutott messzire.

Bántalmazás és maradandó fogyatékosság

Bántalmazás és maradandó fogyatékosság

A rendőrség 45 nap alatt lefolytatta az eljárást azzal a férfival szemben, aki életveszélyes sérüléseket okozott ismerősének.

Ideiglenesen bezárattak két üzletet

Ideiglenesen bezárattak két üzletet

Tiltott teljesítményfokozó szereket árultak két szolnoki boltban, a rendőrség mindkettőt bezáratta.

Bedrogozva ment a kihallgatásra

Bedrogozva ment a kihallgatásra

Egy 24 éves helyi férfit azzal gyanúsítanak a csornai rendőrök, hogy rendszeresen kábítószert értékesített helyi és környékbeli lakosoknak.

A késen kívül fegyvereket is találtak a pacsai gyilkosság német gyanúsítottjánál

A késen kívül fegyvereket is találtak a pacsai gyilkosság német gyanúsítottjánál

Engedély nélkül tartott fegyvereket és lőszereket is találtak annak a 62 éves német férfinak a somogyi otthonában, akit a Pacsán történt emberölés gyanúsítottjaként vettek őrizetbe szerda éjszaka; a gyilkossághoz használt kés az autójából került elő.

http://ujhazak.com