Fidesz: nem offshore-cégek árusítják a letelepedési kötvényeket

Az Országgyűlés Gazdasági és informatikai bizottsága által jóváhagyott vállalkozások nem offshore cégek - reagált a testület fideszes alelnöke az együtt-PM szövetség szerdai felhívására.

480px-Fidesz_New_logoKoszorús László közleményében hangsúlyozza: a gazdasági bizottság a bevándorlási program kapcsán csak és kizárólag olyan cégeket hagy jóvá, amelyek feltárják valódi tulajdonosaikat. Ez a kitétel szerepel a bizottság által meghatározott szempontrendszerben, amely többek között azt is szigorúan meghatározza: a kérelmezőnek a tulajdonosok kilétének felfedése mellett igazolnia kell, hogy a vállalkozás valóban létezik és igazolnia kell a képviselők személyét is.

Juhász Péter az Együtt-PM szövetség társelnöke szerdai sajtótájékoztatóján arra szólította fel Orbán Viktort és kormányát, hogy "tegyen rendet" és érje el, hogy ne "magántulajdonú offshore cégek árusítsák a letelepedési államkötvényeket", hogy az azokból befolyó pénzek a költségvetést gazdagítsák. Sajtóhírek szerint ugyanis a kötvények forgalmazását hét, a Kajmán-szigetekre, Máltára, Liechtensteinbe és Ciprusra bejegyzett offshore hátterű cég végzi, amelyek közül csak egy van Budapestre bejelentve.

Koszorús László ugyanakkor leszögezi: a jóváhagyott cégek a szükséges adatokat hivatalos nyilatkozatokkal igazolták. Ismertette: az egyik cég esetében például a fő tulajdonos a több milliárd dolláros forgalmat bonyolító kínai Wanhua cég vezetője, Simon Mu. A Wanhua tulajdonában áll a legnagyobb kínai-magyar közös tulajdonú vállalat, a BorsodChem is. Egy másik cég, az Arton Capital Hungary Pénzügyi Tanácsadó Kft. aktívan dolgozott korábban a bolgár és a kanadai programban is, tehát e téren komoly nemzetközi tapasztalattal rendelkeznek - teszi hozzá a fideszes politikus.

"Ezek a cégek, ellentétben Juhász Péter főnökével, Bajnai Gordonnal, aki családjával együtt hatalmas pénzösszegeket vitt ki Magyarországról Ausztriába, dollármilliókat hoznak be az országba" - fogalmaz Koszorús László.
A parlament tavaly decemberben szavazta meg azt a törvénymódosítást, amely létrehozza Magyarországon az úgynevezett befektetői letelepedés jogintézményét. Az ezt igénylő üzletembereknek legalább 250 ezer eurónyi, államkötvénybe fektetett értékpapírral kell rendelkezniük.

A Nemzetgazdasági Minisztérium februári rendelete szerint az államkötvények forgalmazása az Államadóság Kezelő Központ Zrt.-hez (ÁKK) tartozik, a parlament gazdasági bizottsága pedig úgy döntött, hogy közvetítő cégek bíz meg az értékesítéssel.

MTI

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com