Fidesz: rontaná a versenyképességet a globális minimumadó

Rontaná a versenyképességet az európai uniós irányelv elfogadása a globális minimumadóról - mondta az Országgyűlés gazdasági bizottságának elnöke hétfőn az MTI-nek.Bánki Erik (Fidesz) kifejtette: délutánra összehívta a gazdasági bizottság ülését, amelyen egy határozati javaslatot fog a testület elé terjeszteni azzal a szándékkal, hogy azt fogadják el és továbbítsák az Országgyűlésnek. Ezzel azt szeretné elérni, hogy a parlament hozzon határozatot arról, hogy ellenzi a globális minimumadó bevezetésére vonatkozó európai uniós irányelv elfogadását - magyarázta.
    

Megjegyezte: mindez nyilvánvalóan összefügg az orosz-ukrán háború okozta új világgazdasági helyzettel, különösen a háborús inflációval, valamint a háború másik súlyos következményével, a gazdasági válsággal. A politikus azt kifogásolta, hogy a szükséges szakértői munka nem megfelelő ütemben halad. Globális szinten az OECD-nek volt egy kezdeményezése a digitális multinacionális cégek egységes megadóztatásáról, és mivel ezek a cégek "kibújnak az adózási kötelezettség alól", erről a kezdeményezésről egyetértés van gyakorlatilag minden érintett ország részéről - mondta. Hozzátette: ezt 2023-ban vezették volna be, de legalább egy évet csúszni fog.
    

Közölte: emellett elindult egy másik kezdeményezés a globális minimumadó bevezetéséről, amely már nemcsak a digitális cégekre vonatkozik, hanem valamennyire. Azonban nem lenne jó, ha az alapjavaslatot megelőzné ez a kiegészítő javaslat a globális minimumadóról, amely egyébként nagyban érinti azokat a külföldi vállalatokat, amelyek Magyarországon működnek. Pontosítani kellene a részletszabályokat, amelyek közül a legfontosabb a kettős adóztatás elkerülése, hiszen az elbizonytalanítaná a befektetőket - vélekedett.
    

Bánki Erik hangsúlyozta: ha gyorsabban fogadják el az uniós irányelvet a globális minimumadóról, mint az OECD-országok szabályozását, akkor az az Európai Unió és kifejezetten Magyarország számára versenyképesség szempontjából rossz lépés lenne, rontaná a versenyképességet. Továbbá kevés felkészülési idő maradna azoknak a vállalkozásoknak, amelyeket érintene - fűzte hozzá.
    

Kiemelte: erről szól a délutáni bizottsági ülésre benyújtott határozati javaslat, ez alapján fognak majd ott remélhetőleg döntést hozni, utána pedig a parlament kezében lesz a döntési lehetőség a továbbiakat illetően.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Valóban csak pihenni akartak?

Valóban csak pihenni akartak?

Egy éber rendőr figyelmességének köszönhetően két körözöttet fogtak el március 17-én Budapesten, a XIV. kerületben.

Indul a tavaszi szezon

Indul a tavaszi szezon

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság fokozott óvatosságra és tudatos vagyonvédelemre hívja fel a lakosság figyelmét a külterületi ingatlanok biztonságáért.

ORFK: egyre javulnak a bűnügyi statisztikák

ORFK: egyre javulnak a bűnügyi statisztikák

Magyarországon egyre javulnak a bűnügyi statisztikák, az előző évekhez hasonlóan tavaly tovább csökkent a bűncselekmények száma.

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Két nap alatt három biciklit vittek el, de a rendőrök mindet megtalálták.

Kamerás kukkoló

Kamerás kukkoló

A ceglédi nyomozók rövid időn belül azonosították a gyanúsítottat.

Újabb dílert fogtak el Tökölön

Újabb dílert fogtak el Tökölön

A 22 éves férfi ahhoz a csoporthoz tartozott, amely Spanyolországból szállított Magyarországra drogot.

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Az esettel kapcsolatban egy 45 éves férfit és egy 16 éves fiút gyanúsítottak meg és vettek őrizetbe a Tolna vármegyei nyomozók.

Díszlövések március 15-én

Díszlövések március 15-én

Az ünnepi megemlékezés részeként idén is háromszor elsütnek egy ágyút Budapest belvárosában.

Készpénz helyett utalást követeltek

Készpénz helyett utalást követeltek

A hajdúnánási rendőrök elfogták azt a két fiatalembert, akik egy ismerősüket rabolták ki.

Egy 51 éves férfi az áldozat

Egy 51 éves férfi az áldozat

A Tolna vármegyei nyomozók halált okozó testi sértés bűntett miatt indítottak eljárást.

http://ujhazak.com