Fidesz: savanyú a szőlő az MSZP-nek és a DK-nak

A Fidesz szerint az MSZP és a Demokratikus Koalíció (DK) Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök budapesti látogatásával kapcsolatos nyilatkozatai arra utalnak, hogy "savanyú a szőlő" a pártoknak.Sem Gyurcsány Ferenc - jelenlegi DK-elnök -, sem az MSZP más miniszterelnökének kormányzása idején nem látogatott el Izrael miniszterelnöke Magyarországra - áll a nagyobbik kormánypárt kommunikációs igazgatójának MTI-hez kedden eljuttatott közleményében. Hidvéghi Balázs a DK és az MSZP keddi nyilatkozataira reagált.

Ara-Kovács Attila, a DK elnökségi tagja szerint Benjámin Netanjahu látogatása nem a jó gazdasági, kulturális kapcsolatoknak szól, hanem "beiratkozás egy klubba, amelynek Putyin, Erdogan és Orbán a tagjai", hiszen mind Netanjahu, mind Orbán Viktor miniszterelnök érdeke "egy autoriter, a demokráciát lebontani kész politika megvalósítása".


Bárány Balázs, az MSZP országos elnökségének tagja sajtótájékoztatóján arról beszélt: a Magyarország és Izrael közötti jó viszony nemzeti ügy. Ugyanakkor a párt elítéli, hogy Benjámin Netanjahu partnere kíván lenni Orbán Viktornak egy olyan belpolitikai kampányban, amelynek középpontjában "az ellenségkeresés, az uszítás, a hergelés és a népbutítás áll" - mondta.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Négyet egy csapásra

Négyet egy csapásra

Munkatársaink egy időpontban intézkedtek négy helyen kábítószer-terjesztőkkel szemben, őrizetbe vették őket.

Fűvel ízesítette a rántottát

Fűvel ízesítette a rántottát

A zalaszentgróti járőrök négy férfival szemben intézkedtek egy hegyi pincénél, háromnak közülük pozitív lett a drogtesztje.

Vádemelési javaslat egy késelővel szemben

Vádemelési javaslat egy késelővel szemben

A vita hevében egy személyt életveszélyesen, három másikat könnyebben sebesített meg a fiatal férfi.

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

Albérletben felejtett több mint egy kilogramm kábítószert egy 22 éves férfi, akit kábítószer-kereskedelem és kábítószer birtoklása miatt gyanúsítottként hallgattak ki, majd őrizetbe vettek - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön a Facebook-oldalán.

Fegyveresen rabolt

Fegyveresen rabolt

A Nógrád megyei nyomozók őrizetbe vették azt a 26 éves férfit, aki Salgótarjánban rabolt ki egy fiatalembert.

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

A rendőrök elfogták azt a férfit, aki Taktakenézen leszúrta egy ismerősét.

Életmentés 2.0

Életmentés 2.0

Egy szabadidős készenléti rendőr mentette meg egy 69 éves férfi életét Budapesten.

Látogatóba érkeztek, milliókkal távoztak

Látogatóba érkeztek, milliókkal távoztak

A hajdúnánási rendőrök előbb a tolvajokat, majd a lopott pénz egy részét is megtalálták.

Állatkínzás Oroszlányban

Állatkínzás Oroszlányban

Az oroszlányi nyomozók hamar azonosították, majd elfogták azt a 14 éves elkövetőt, aki egy macska életét oltotta ki.

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták a nyomozók az erzsébetvárosi emberölés mindkét feltételezett elkövetőjét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

http://ujhazak.com