Fidesz: Soros be akar avatkozni a magyar választásba

A Fidesz készen áll az április 8-ára kitűzött országgyűlési választásra, amelybe azonban Soros György be akar avatkozni - mondta Gulyás Gergely, a nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője csütörtökön Budapesten, a választás kiírására reagáló sajtótájékoztatón. Azt is hangsúlyozta, a kormánynak mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy Magyarország magyar ország maradhasson.A politikus szerint Soros György nem demokrata, nem tiszteli az államok önállóságát, a bevándorlás támogatásával pedig elvitatja azt a jogot, hogy a magyarok határozzák meg, kikkel akarnak együtt élni. A Soros György és szövetségesei részéről Magyarország irányába tapasztalható nyomásgyakorlás közé sorolta Judith Sargentini, a magyar jogállamiság helyzetéről szóló jelentést készítő európai parlamenti (EP-) képviselő budapesti látogatását.


A frakcióvezető szerint a "Soros szövetségeseként" számon tartott képviselő az EP olyan íratlan szabályait is áthágja, minthogy az adott nemzeti választást megelőző fél évben az EP általában nem foglalkozik az érintett tagállammal.

"Természetesen ezekre a vitákra készen állunk (...), de példátlannak tartjuk a nyomásgyakorlás módját és a nyílt beavatkozást a magyar belpolitikai ügyekbe" - mondta Gulyás Gergely.

    
Ugyancsak a "Soros-féle nyomásgyakorlás" folytatásaként értékelte az amerikai szenátus külügyi bizottsága demokrata tagjainak Magyarországgal is foglalkozó jelentését. A beszámolót kiadó Ben Cardin szenátorról megjegyezte: az amerikai Helsinki Bizottság társelnöki posztját hosszú ideig betöltő politikusról mindent elmond, hogy egy 2013-as meghallgatáson többször összekeverte Magyarországot Ausztriával.


Arról sincs fogalma a szenátornak, hogy Magyarországon mi történik, ám vannak, akik megmondják neki, mit kell leírni az országról - fűzte hozzá. A Fidesz frakcióvezetője szerint egyébként a demokraták jelentése kizárólag amerikai belpolitikai célokat szolgál, a Trump-adminisztrációval szembeni nyomásgyakorlás jegyében adták ki.
    

Hangsúlyozta: a magyar kormánynak mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy Magyarország magyar ország maradhasson, és hogy szuverenitása védett legyen. Gulyás Gergely közölte ugyanakkor: a szabad választás lebonyolításához minden feltétel adott. A 106 egyéni képviselőjelöltjük is készen áll, az ő személyükről a formális döntést a Fidesz országos választmányának jövő keddi ülésén hozzák meg - tájékoztatott.
    

A kampánnyal kapcsolatos kérdésre tudatta: a Fidesz választási országjárása márciusban várható. Arra a kérdésre, hogy lesz-e választási programjuk, a politikus úgy reagált: világosan el fogják mondani a céljaikat a következő négy évre, de hogy ez egy választási program formájában összeáll-e, az nem biztos. Szerinte azonban mindenki tudja, hogy ha a Fidesz marad kormányon, mire lehet számítani például a gazdaság- és a bevándorláspolitikában.
    

Megerősítette egyúttal, hogy a választást megelőző tavaszi parlamenti ülésszak rendkívül rövid lesz, de erről a döntés Kövér László házelnöké. Arra az MSZP-s felszólításra, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a nemzetbiztonsági bizottság előtt bizonyítsa a "Soros-terv" létezését, Gulyás Gergely úgy reagált: nem javasolná a kormányfőnek, hogy elmenjen egy ilyen meghallgatásra, mert "politikai boszorkányüldözésre" nincs szükség a nemzetbiztonsági bizottságban.
    

Ellenzéki pártok számvevőszéki megbírságolásáról szólva arra hívta fel a figyelmet, hogy a választási indulást az ügy nem befolyásolja, mert a választásig egyik pártnak sem kell fizetnie. Szerinte egyébként a Jobbiknak politikailag még segítséget is jelent a bírság, mert így "az áldozat szerepében tud tetszelegni". A baloldal és a Jobbik esetleges összefogását firtató felvetésre úgy reagált: a szélsőségek előbb-utóbb összeérnek. Közös jelölteket politikai számításból még nem mer állítani Gyurcsány Ferenc DK- és Vona Gábor Jobbik-elnök, de koordinációs együttműködés van és lesz is - mondta, hozzátéve: a baloldal önmeghatározásának egyik legfontosabb része 1990 óta a szélsőjobboldallal szembeni küzdelem, ehhez képest egy kormányváltásért akár a szélsőjobboldallal is készek egyeztetni.
   

A meghirdetett közszolgálati dolgozói sztrájkról Gulyás Gergely azt mondta: egy választás előtti sztrájk politikai követelésnek, kormányellenes akciónak tekinthető. Szerinte azonban a kormány nyitott a tárgyalásokra azokkal, akik úgy látják, esetükben nem történt meg megfelelően a béremelés.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

http://ujhazak.com