Fidesz: Soros dollármilliárdokat költ a magyar választás befolyásolására (2. rész)

A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint Soros György dollármilliárdokat költ a magyar választások befolyásolására.Hidvéghi Balázs szombati budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: a legújabb hírek szerint Soros György csak az Egyesült Államokban tavaly megháromszorozta az Orbán-kormány elleni lobbira fordított támogatásait; egy év alatt 16 millió dollárt, azaz mintegy 4 milliárd forintot költött az Orbán-kabinet elleni lobbitevékenységre.

   
A kormánypárti politikus úgy fogalmazott: dokumentumok sora igazolja, hogy Soros az amerikai politika minden szintjén - a kongresszusban, a szenátusban, a nemzetbiztonsági tanácsban, különböző minisztériumokban és az "általa pénzelt" demokrata szenátorokon keresztül is - áskálódik Magyarország ellen. Hozzátette: a Soroshoz köthető Open Society Policy Center nevű intézet keze benne van mindenféle, Magyarország elleni áskálódásban, tavaly például kétszer is nekifutottak annak a tervnek, hogy egy Magyarországot elítélő jelentést fogadtassanak el.
    

Ezek "ismerős eszközök", hasonló módon zajlik ugyanis Brüsszelben is a Magyarország elleni "Soros-lobbizás", az Európai Parlamentben "egy Magyarország-ellenes jelentést már elfogadtak a Soros-szervezetek, és most éppen készül a következő" a LIBE-bizottságban - közölte Hidvéghi Balázs. Összegzése szerint Soros György dollármilliárdokat mozgat meg Washingtontól kezdve, Brüsszelen át Budapestig, hogy Magyarországra nyomást gyakoroljon, és beavatkozzon a magyar választások eredményébe is.
    

Hozzáfűzte: Soros pénzéből működnek azok a bevándorláspárti szervezetek is, amelyek rendszeresen beavatkoznak a magyar közéletbe, vádolják a magyar kormányt itthon és külföldön, támadják a kerítést, a határvédelmet és a "Stop Soros" törvénycsomagot is. Világosan látható, Soros György nem sajnálja a pénzt ahhoz, hogy Magyarországon megváltoztassa azt a nemzeti kormányzatot, amely az ország védelmét, a "Soros-terv" és a bevándorlás elutasítását tűzte ki céljául - mondta a politikus.
    

A "Stop Soros" törvénycsomag parlamenti elfogadásának időpontját firtató kérdésre Hidvéghi Balázs azt közölte: erről a Fidesz-frakció a februári ülésén tárgyal majd. Az ENSZ migrációs egyezményét előkészítő tárgyalásokkal összefüggő kérdésre a politikus azt mondta: kísérteties a hasonlóság az ENSZ-főtitkár minapi írása és a "Soros-terv" különböző pontjai között. Ezért a Fidesz szerint komolyan meg kell fontolni, érdemes-e bennmaradni a migrációs csomagról zajló ENSZ-tárgyalássorozatban - jelentette ki, hozzáfűzve: erről a kormány tárgyal majd.
   

Jelezte ugyanakkor, hogy António Guterres ENSZ-főtitkár cikkéből kiindulva "ez egy erősen bevándorláspárti javaslat", és ha ez így marad, akkor ott Magyarországnak nincs semmi keresnivalója.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Menekülés és előállítás

Menekülés és előállítás

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság kábítószer birtoklása miatt folytat eljárást egy férfival és egy fiatalkorú lánnyal szemben.

Lenyelt kapszulákban csempészték a kokaint – nemzetközi drogfutárhálózatot buktatott le a KR NNI

Lenyelt kapszulákban csempészték a kokaint – nemzetközi drogfutárhálózatot buktatott le a KR NNI

Hat futár, a bűnszervezet magyar irányítója, valamint két szervező is a gyanúsítottak között van a hazai eljárásban.

Őrizetben a szikés garázda

Őrizetben a szikés garázda

Egy 42 éves férfi előbb egy pékségben kezdett el agresszívan viselkedni egy párral szemben, majd a közeli parkban bántalmazta a férfit, és egy szikét is elővett.

A törölköző nem védi meg az értékeit – tanácsok a strandlopások megelőzésére

A törölköző nem védi meg az értékeit – tanácsok a strandlopások megelőzésére

Az országot érintő rendkívüli hőség miatt egyre többen keresnek felfrissülést a strandokon, fürdőkben és a természetes vizek partjain.

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban, a rendőrség pénteki tájékoztatása szerint vizsgálják az ügyet.

Kriminális helynevek

Kriminális helynevek

A magyarlakta vidékeket járva számos olyan város, falu, természeti képződmény nevével találkozhatunk, melyek a fülnek ismerősen hangzanak, de nem mindig kellemes a jelentéstartalmuk.

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Nem menekülhetett el az igazságszolgáltatás elől az a 43 éves nő, aki 2022-ben késsel támadt kolléganőjére, majd a Székesfehérvári Törvényszék 4 év letöltendő börtönbüntetésre ítélte.

Mindenki szeme láttára

Mindenki szeme láttára

A nagykátai rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a szeméremsértőket.

Életmentő beszélgetés

Életmentő beszélgetés

Egy rendőr lélekjelenlétének és kommunikációs készségeinek köszönhetően sikerült megmenteni egy 19 éves férfi életét Hőgyészen.

Fokozott ellenőrzést rendelt el Budapest rendőrfőkapitánya a hétvégére

Fokozott ellenőrzést rendelt el Budapest rendőrfőkapitánya a hétvégére

Budapest rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros teljes területére a hétvégére - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

http://ujhazak.com