Fidesz: Soros György 1,2 milliárd forintból épített alternatív ellenzéket (2. rész)

A Fidesz szerint Soros György egyetlen év alatt 1,2 milliárd forintot "pumpált be" ügynökszervezeteibe, hogy így egy alternatív új ellenzéki szervezetet építsen ki a legitim magyar kormány folyamatos támadására.Hidvéghi Balázs, a kormánypárt kommunikációs igazgatója szombaton, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, ennek a felhizlalt Soros-hálózatnak az erejét és befolyását jól mutatja, hogy Soros egy évben 200 millió forinttal több pénzt adott a saját szervezete kiépítésére, mint amennyi pénzt a balliberális pártok kaptak a magyar költségvetésből a törvények alapján.


Ezek a szervezetek pedig "egytől egyik Magyarországon működő migránspárti szervezetek, médiafelületek vagy politikai intézmények, amelyek a busás támogatásért cserébe folyamatosan támadják a magyar bevándorláspolitikát, és igyekeznek a magyar kormányt külföldön is befeketíteni" - fejtette ki a Fidesz politikusa.

"Soros György úgy tűnik nem ismer sem Istent, sem embert, ha a saját politikai céljairól van szó" - fogalmazott Hidvéghi Balázs, hozzátéve, ennek legújabb bizonyítéka, hogy Soros György jövő hét elején Brüsszelbe látogat, hogy az Európai Bizottság elnökét és tagjait felhasználja a Magyarország elleni támadásához.    


Kiemelte, a "Soros-pénzek több mint 40 százalékát a Helsinki Bizottság és a Társaság a Szabadságjogokért szervezetek kapták, amelyeket a magyar bevándorláspolitika elleni támadásokból és a "migránsbizniszből" lehet ismerni. A kormánypárti politikus szerint ezek a szervezetek kezdettől fogva támadják a magyar bevándorláspolitikát, 2015-ben és 2016-ban is több tüntetést, megmozdulást szerveztek és azt akarják elérni, hogy a kormány bontsa le a jogi és a fizikai határzárat, továbbá engedjen a kötelező kvótáknak, betelepítésnek. "Ráadásul időnként még pénzt is keresnek a migránsbizniszen, ahogy látható volt ez a két bangladesi ügyében hozott bírósági ítélet kapcsán megítélt fizetségből is" - tette hozzá.


Hidvéghi Balázs hangsúlyozta, Soros György emellett több tízmillió forinttal támogatta például a Political Capitalt és az Eötvös Károly Intézetet, amelyek szintén állandó politikai támadások kereszttüzében tartják a magyar kormányt. Az ügynökszervezetek emellett szuverenitási, sőt nemzetbiztonsági kockázatot is rejthetnek, és ezért elengedhetetlen az, hogy megteremtsék az átláthatóságot ebben a kérdésben - hívta fel a figyelmet a Fidesz kommunikációs igazgatója.


"A magyar embereknek tudniuk kell azt, hogy milyen szervezeteket, milyen pénzekkel támogatnak külföldről, azért, hogy megváltoztassák a magyarországi politikát" - mondta, aláhúzva, ezért is fontos, hogy részt vegyenek a nemzeti konzultációban azok, "aki szeretnék elkerülni, hogy Magyarországot külföldről diktátumokkal irányítsák, akár Brüsszelből, akár milliárdosok érdekéből".


Hidvéghi Balázs kérdésekre válaszolva kijelentette, a Fidesz és Orbán Viktor miniszterelnök is mindig is konzekvensen antikommunista politikát folytatott, ez azonban nem egyenlő az oroszellenességgel, a mai magyar- és világpolitikai helyzetben pedig nemzeti érdek a kiegyensúlyozott viszony minden fontos nemzetközi szereplővel, köztük Oroszországgal is. Oroszországot számos ügy és érdek köti össze Magyarországgal az energiabiztonságtól kezdve a geopolitikai kérdéseken át, ezért fontos a kiegyensúlyozott és jó kapcsolat, hasonlóan az olyan más fontos szereplőkhöz és regionális hatalmakhoz, mint Törökország, az Egyesült Államok és Németország.


A Fidesz kommunikációs igazgatója ugyancsak kérdésre reagálva kijelentette, a kormány minden magyar állampolgár biztonságát megvédi, azonban azt kérik, hogy politikai beállítottságától függetlenül senki ne gyalázzon meg halottakra, áldozatra emlékező emlékművet. "Semmilyen hülye gyerek ne dobálja meg festékkel, ne gyalázza meg!" - fogalmazott a Szabadság téren álló szovjet emlékműre utalva, hozzátéve, a politikai mondanivalóját mindenkinek lehetősége van számos kulturált úton elmondania.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

A Pest Vármegyei Főügyészség minősített gyermekpornográfia bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki 5 hónapon keresztül több gyermeket vett rá arra, hogy magukról pornográf képeket, videókat készítsenek és azokat elküldjék neki.

Adventi életmentés

Adventi életmentés

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság egyenruhásai egy idős férfi életét mentették meg kitartásukkal.

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség további bűncselekményeket rótt a volt igazgató terhére, és egy újabb őrizetbe vett gyanúsított letartóztatását indítványozta - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

A 29 éves nőt és 15 hónapos gyermekét a rendőrök nagy erőkkel keresik.

Elfogás és emberség

Elfogás és emberség

Ez a történet gödöllői rendőrökről szól, köztük Vincze János törzszászlósról, a Gödöllői Rendőrkapitányság bűnügyi helyszínelőjéről és készenléti nyomozójáról.

Bűnös örökösök

Bűnös örökösök

21 embert gyanúsít a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) gazdasági bűnügyek nyomozásával foglalkozó egysége azzal, hogy törvényes örökös nélkül elhunytak hagyatékát jogosulatlanul megszerezték.

Több mint 160 millió forintot csalt ki egy férfi kedvező befektetés ígéretével

Több mint 160 millió forintot csalt ki egy férfi kedvező befektetés ígéretével

Több mint 160 millió forintot csalt ki egy győri férfi több embertől kedvező befektetési lehetőség ígéretével - közölte a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

A Baranya vármegyei rendőrök idén januárban elfogták a pécsi gyanúsítottat, a vizsgálatot a napokban fejezték be.

Támogató jelenlét

Támogató jelenlét

A férfi átadott egy levelet a szomszédjának, azzal a kikötéssel, hogy csak másnap nyithatja ki.

Rendőri segítség a gyermekvédelmi intézményekben

Rendőri segítség a gyermekvédelmi intézményekben

Azokban a gyermekvédelmi intézményekben, amelyeket a rendőrség fokozottan felügyel, a napokban több munkatársunk jelent meg abból a célból, hogy megismerjük, felmérjük a helyi viszonyokat.

http://ujhazak.com