Fidesz: Szél Bernadettnek rontja az ítélőképességét, hogy Soros zsebében van

A Fidesz szerint Szél Bernadett, az LMP társelnöke "alkalmatlan, és erősen rontja az ítélőképességét az, hogy Soros zsebében van".Halász János, a kormánypárti frakció szóvivője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: Szél Bernadett maga is egy bevándorlásszervező Soros-szervezetnél dolgozott, a "Soros-terv", a bevándorláspárti politika és a kvóták támogatója, "le akarja bontani a kerítést".

    
Kiderült róla az is - folytatta -, hogy egy olyan embert akar beültetni szakértőként az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságába, aki megbukott a nemzetbiztonsági átvilágításon. Utóbbi személyről a frakciószóvivő azt mondta: "nem a származása gond, hanem az, hogy papírja van róla, hogy nemzetbiztonsági kockázatot jelent Magyarországra".
   

Szerinte Szél Bernadettnek fel kellett volna tudnia mérnie, hogy óriási felelősség beültetni valakit a nemzetbiztonsági bizottságba, aki ugyanis ebbe a testületbe bekerül, akár képviselőként, akár szakértőként, az felelősséggel tartozik az ország biztonságáért.

"Szél Bernadett egyszerűen alkalmatlan, hogy egy olyan jelöltet választott ki, aki nemzetbiztonságilag veszélyes" - fogalmazott Halász János, kijelentve: mindez csak megerősítette a Fideszt abban, hogy Szél Bernadett jelenléte nem kívánatos azon a bizottsági ülésen, amelyen a "Soros-hálózat" nemzetbiztonsági kockázata lesz napirenden. Kérdésre közölte: ha az LMP-s politikis mégis részt akarna venni az ülésen, akkor a Fidesz képviselői vagy nem szavazzák meg a napirendet, vagy nem vesznek részt a tanácskozáson.
    

Arra az újságírói felvetésre, hogy Szél Bernadett jelöltje korábban például minisztériumoknak is tolmácsolt, a Fidesz-frakció szóvivője úgy reagált: sok helyen dolgozhat valaki Magyarországon, akár állami intézményeknél is, de ha valaki a nemzetbiztonsági bizottságban szeretne szakértőként dolgozni, akkor nemzetbiztonsági átvilágításon kell átesnie, amelyen azonban az érintett nem ment át.
    

Egy ilyen eredmény után az lenne a legjobb, ha frakció sem alkalmazná ezt az embert - jegyezte meg. A "Stop Soros" törvénytervezetről Halász János kérdésre azt mondta: nem Soros György kitiltása a cél, hanem az illegális migrációt segítőket kell távol tartani az országtól. "Ha Soros György ilyen, akkor őt is" - fűzte hozzá.
    

A befogadott menekültek lakhatásának támogatásáról szóló hírekkel kapcsolatosan a frakciószóvivő azt közölte: egy európai uniós pályázatról van szó, és nincs meglepve, hogy az EU ilyen célra ad pénzt. A Jobbik és az LMP esetleges együttműködését firtató kérdésre a fideszes politikus azt válaszolta: az ellenzék igyekszik mindenben egyeztetni az álláspontját, "a pénzért és a hatalomért mindenre képesek, az elveik elárulására is".
    

Azzal kapcsolatban, hogy Ausztria keresetet nyújt be az Európai Bíróságon a paksi atomerőmű bővítése ellen, Halász János azt mondta: Paks ügyében mindenki nyugodt lehet, mert az EU és a hatóságok teljes kontrollja mellett zajlik a beruházás. A paksi bővítésre szükség van az olcsó, kiszámítható, biztonságos áramellátáshoz - tette hozzá.
    

Kérdezték őt arról is, hogy egy bírósági döntés szerint az egyik csömöri iskola központosításával kapcsolatban felmerülnek alkotmányos aggályok. A képviselő erre úgy reagált: a Fidesz-frakció szerint a közigazgatási bíróság téved. A döntés az Alkotmánybíróságé - jelezte. Elios-ügyben szintén kérdésre azt mondta: amikor az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) a magyar hatóságokhoz fordul, az a helyes, ha a magyar szervek az OLAF minden felvetését kivizsgálják.
    

A szóvivő sajtótájékoztatóján megjelent Ungár Péter, az LMP országos elnökségi tagja és Vágó Gábor volt LMP-s országgyűlési képviselő. Ungár Péter Halász János nyilatkozata közben többször is közbeszólt, kérdőre vonva a fideszes politikust, és azt állítva, hogy nem igaz, amiről beszél.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com