Fidesz: találkoztak-e a baloldali politikusok Czeglédy Csabával? (2. rész)

A Fidesz szerint Molnár Gyula MSZP-elnöknek, Karácsony Gergelynek, az MSZP és a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltjének és Gyurcsány Ferencnek, a DK elnökének válaszolnia kell arra, hogy kapcsolatba léptek-e Czeglédy Csabával, amíg az ügyvéd szabadlábon volt.Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő szombati budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, Czeglédy Csaba egy napig volt szabadlábon, és ez az idő elegendő ahhoz, hogy a bizonyítékokat, amelyek a büntetőeljárásával kapcsolatban keletkeztek, eltüntesse, és az ügyben érintett politikustársaival egyeztessen.

    
A képviselő szerint az előzetes letartóztatás fő oka, hogy a gyanúsított ne tudjon összebeszélni társaival, így ne tudja meghiúsítani az eljárást. Ezek az elvek súlyosan sérültek azzal, hogy Czeglédy Csaba szabadlábra került - fogalmazott Budai Gyula, aki úgy véli: a joggal való visszaélés tipikus esete, hogy a politikus országgyűlési képviselő-jelöltként mentelmi jogot szerzett, így elhagyhatta az előzetest.
    

Budai Gyula szerint az MSZP és a DK továbbra is falaz Czeglédy Csabának, ezért szólította fel arra Karácsony Gergelyt, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltjét, Molnár Gyulát, az MSZP, és Gyurcsány Ferencet, a DK elnökét, hogy mondják el, találkoztak-e, kapcsolatba léptek-e Czeglédy Csabával. Nem véletlen az sem, hogy  - mint hozzátette - a "maffiabaloldal" ügyvédjének mentelmi jogával kapcsolatos nemzeti választási bizottsági ülésen az MSZP-Párbeszéd által delegált testületi tag is úgy szavazott, hogy ne függesszék fel a politikus mentelmi jogát.
   

A csalással vádolt Czeglédy Csabát csütörtökön engedték ki a börtönből, miután képviselő-jelölt lett, így megillette a mentelmi jog. Ezt azonban a Nemzeti Választási Bizottság pénteken felfüggesztette, este ismét őrizetbe vették, a Csongrád Megyei Főügyészség kezdeményezni fogja előzetes letartóztatásba helyezését.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

A rendőrök többek között két körözött személyt is elfogtak a közös akció során.

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytat egy ózdi lakossal szemben, aki a gyanú szerint láncfűrésszel fenyegetett meg egy sofőrt egy kőröshegyi parkolóban.

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

http://ujhazak.com