Fidesz: támogatni kell az iskolaszövetkezeti munkavállalást

Támogatni és bővíteni kell az iskolaszövetkezeti munkavállalást - mondta Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.fidesz-logo_A politikus kifejtette: frakciótársával, Szatmáry Kristóffal több olyan javaslatot is beterjesztettek a parlament elé, amely segíti az iskolaszövetkezetek piacon maradását, a diákok munkavállalását és a bérük garantálását. Kiemelte azt a - kedden elfogadott - indítványukat, amely abban segít, hogy a nappali tagozatos, de passzív jogviszonyú felsőoktatási hallgatók ne csak feketén tudjanak munkát vállalni, hanem az iskolaszövetkezeten keresztül.

Emellett nagyon fontos az az előterjesztés, amelynek célja a diákbér-garancia megteremtése, vagyis hogy a diákok biztosan megkapják legalább a minimálbért - mondta Kósa Lajos. Czomba Sándor munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár arról beszélt, hogy a magyar foglalkoztatás az elmúlt időszakban számottevően javult, de a 15-24 éves korosztályban "igen jelentős az elmaradásunk", ezért minden olyan eszköz - így az iskolaszövetkezetek rendszere is - nagyon hasznos, amely a fiatalok munkavállalását segítheti.

Közölte: jelenleg mintegy 130 ezer nappali tagozatos fiatal dolgozik az iskolaszövetkezeteken keresztül, de "van még merítési bázis", ám szükség van a diákokat és az ő bérüket biztosító garanciákra. A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciáját (HÖOK) vezető Gulyás Tibor arra hívta fel a figyelmet, hogy a "passzív hallgatók" helyzetének rendezése nagyon fontos volt, sokuknak ugyanis a tanulmányuk folytatásához van szükségük bevételre.

Emellett voltak olyan diákok is, akiknek a korábbi jogszabályi megfogalmazás lehetetlenné tette, hogy a nyári szünidőben bekapcsolódhassanak az iskolaszövetkezeti munkába - tette hozzá. A Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetsége, a DiákÉSZ elnöke azt mondta: a megszavazott törvénymódosítással újabb 25 ezer diák kap lehetőséget arra, hogy a legálisan, ellenőrizhetően és jól működő iskolaszövetkezetekben munkát végezhessen.

Fiák István arra bátorította a kormányt, hogy mutassa be az Európai Unió döntéshozó fórumai előtt a magyar iskolaszövetkezeti rendszert mint egy lehetséges eszközt a 25 év alattiak munkanélküliségének csökkentésére.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Célkörözés

Célkörözés

A budapesti nyomozók két hét alatt 57 körözési eljárás végére tettek pontot.

Egy jogesettár volt a rovásán

Egy jogesettár volt a rovásán

Hétszeres körözöttet fogtak el a kispesti körzeti megbízottak.

Béren kívüli marihuána

Béren kívüli marihuána

A budapesti nyomozók gyanúja szerint pénz helyett kábítószerrel fizethette ki egy munkását egy kőbányai férfi – őrizetbe vették.

Megverték és megfenyegették szomszédjukat

Megverték és megfenyegették szomszédjukat

A várpalotai rendőrök elfogták egy 28 éves férfit és 25 éves társát.

Bilincs került a rablók kezére

Bilincs került a rablók kezére

A nagykátai rendőrök őrizetbe vettek egy párost, akik a helyi vasútállomás mosdójában bántalmaztak egy férfit.

Bezárták az online áruház kiskapuját

Bezárták az online áruház kiskapuját

Új bűncselekménytípus elkövetőjét fogták el tiszaújvárosi nyomozók.

Sorozatos járműfeltörések Bátonyterenyén

Sorozatos járműfeltörések Bátonyterenyén

Pár nap alatt hét bűncselekményt követett el két helyi férfi Bátonyterenyén, akik parkoló gépkocsikat törtek fel, közülük négyet el is loptak.

Hot dog alakú drogpipát is lefoglaltak

Hot dog alakú drogpipát is lefoglaltak

Egy fiatal tiszaújvárosi nő külföldről rendelt kokaint.

Befejezték a nyomozást a belvárosi emberölés ügyében

Befejezték a nyomozást a belvárosi emberölés ügyében

A fővárosi rendőrök lezárták az eljárást az ellen a férfi ellen, aki szóváltást követően egy másik férfi halálát okozta egy V. kerületi szórakozóhelyen.

Áll az alku?

Áll az alku?

A gödöllői rendőrök elfogtak egy brigádot, akik kezdetben alacsony áron vállalták a munkát, majd annak elvégzése után több százezer forintot követeltek érte.

http://ujhazak.com