Fidesz: tovább gyűrűzik a baloldal adatlopási botránya

Tovább gyűrűzik a baloldal adatlopási botránya - mondta a Fidesz budapesti szóvivője szerdán újságíróknak. Zsigmond Barna Pál közlése szerint a szerdán napvilágot látott erzsébetvárosi eset szintén bűncselekmény gyanúját veti fel, és teljesen nyilvánvaló Karácsony Gergely ellenzéki főpolgármester-jelölt érintettsége is.Zsigmond Barna Pál emlékeztetett, a Magyar Nemzet című napilapban hétfőn jelent meg írás arról, hogy a VIII. kerületi ellenzéki polgármesterjelölt, Pikó András kampánycsapata törvénytelenül rögzíti a választói ajánlásokat.

    
A lapban közölt fotón jól látszik, hogy számítógépeket használnak a hivatalos ívek feldolgozásához, miközben az íveken nincs mit feldolgozni, egyszerűen le kell azokat adni a helyi választási irodán - tette hozzá a fideszes politikus.

Megjegyezte: a legfrissebb képeken az is látszik, hogy az ajánlóívre is felírták, ki támogatja és ki nem támogatja őket. A hírek szerint a jelölt nem vásárolta meg a választói névjegyzéket, így az adatok helyességét nem is ellenőrizhette - közölte Zsigmond Barna Pál.
    

Kijelentette: a kormánypártok nem fogadják el a kampányfőnök magyarázkodását sem, miszerint megnézték, van-e duplikáció. Mégis hogyan, ha nem vitték be a gépbe? Emlékezetből vetnek össze 2000 nevet? - tette fel a kérdést, majd úgy fogalmazott: "ne nézzenek senkit hülyének!" Jelezte, hogy ebben az ügyben kedden elrendelte a nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság választás, népszavazás és európai polgári kezdeményezés rendje elleni bűncselekmény, valamint személyes adattal visszaélés gyanúja miatt.
    

Zsigmond Barna Pál közlése szerint szerdán az is kiderült, hogy nem egyedi eset az adatlopás a baloldalon. Az Origo portálon megjelent fotó szerint Erzsébetvárosban a Párbeszéd egyik aktivistája az egyik ajánlóívről a másikra másolja az adatokat. Ez szintén bűncselekmények gyanúját veti fel - mondta. Kiemelte: az ajánlóíveken szereplők személyes adatait tilos adatbázis létrehozására használni vagy lemásolni.
    

Hangsúlyozta: teljesen nyilvánvaló Karácsony Gergely érintettsége az ügyben. Ő maga vallotta be, hogy közös kampánycsapattal vágnak neki az önkormányzati választásnak, és aktivistákkal lepik el a fővárost - fűzte hozzá. Karácsony Gergely ajánlásait a botrányba keveredett csapat kezelte Józsefvárosban és Erzsébetvárosban is - rögzítette a fideszes politikus, hozzátéve: ha a baloldali szavazók jót akarnak maguknak, ne írjanak alá semmit Karácsonyéknak.
    

A kormánypártok arra szólítanak fel, hogy Karácsony Gergelyék hagyjanak fel a csalással és a törvénysértéssel, a botrányban érintett képviselőjelölteknek pedig semmi keresnivalójuk a közéletben, elvárják, hogy lépjenek vissza - közölte Zsigmond Barna Pál.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

A rendőrség eljárást folytat egy eddig ismeretlen személyazonosságú férfi ügyében, akinek holttestét 2025 decemberében Tokaj külterületén találták meg.

Macsétával sebesítette meg volt párját

Macsétával sebesítette meg volt párját

Őrizetbe vették a helyszínen elfogott támadót Várpalotán.

Figyelemfelhívás az ittasan okozott balesetek megelőzésére

Figyelemfelhívás az ittasan okozott balesetek megelőzésére

Az év végi ünnepek nem az alkoholfogyasztásról szólnak, hanem a családról, a barátokról és az együtt töltött időről.

Monoron zaklatta a nőket

Monoron zaklatta a nőket

A rendőrök rövid időn belül azonosították a 40 éves férfit.

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

A Pest Vármegyei Főügyészség minősített gyermekpornográfia bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki 5 hónapon keresztül több gyermeket vett rá arra, hogy magukról pornográf képeket, videókat készítsenek és azokat elküldjék neki.

Adventi életmentés

Adventi életmentés

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság egyenruhásai egy idős férfi életét mentették meg kitartásukkal.

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség további bűncselekményeket rótt a volt igazgató terhére, és egy újabb őrizetbe vett gyanúsított letartóztatását indítványozta - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

A 29 éves nőt és 15 hónapos gyermekét a rendőrök nagy erőkkel keresik.

Elfogás és emberség

Elfogás és emberség

Ez a történet gödöllői rendőrökről szól, köztük Vincze János törzszászlósról, a Gödöllői Rendőrkapitányság bűnügyi helyszínelőjéről és készenléti nyomozójáról.

Bűnös örökösök

Bűnös örökösök

21 embert gyanúsít a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) gazdasági bűnügyek nyomozásával foglalkozó egysége azzal, hogy törvényes örökös nélkül elhunytak hagyatékát jogosulatlanul megszerezték.

http://ujhazak.com