Fidesz: újabb 20 ezer tonna hulladék Hódmezővásárhelyre szállítását kezdeményezte egy olasz cég

Újabb 20 ezer tonna hulladék Hódmezővásárhelyre szállítását kezdeményezte egy olasz cég, Márki-Zay Péter (független) polgármester azonban erről sem tájékoztatta az embereket - jelentette ki Cseri Tamás (Fidesz-KDNP) önkormányzati képviselő kedden az alföldi városban.A politikus sajtótájékoztatóján emlékeztetett, néhány napja került nyilvánosságra, hogy a polgármester tudtával összesen 12 ezer tonna Olaszországból származó hulladék befogadására és deponálására kerül sor a mintegy 40 százalékos önkormányzati tulajdonrésszel bíró FCC Hódmezővásárhely Kft. lelei úti hulladéklerakójába.

    
Kiderült, hogy nem egyszeri esetről van szó, újabb 20 ezer tonna tovább nem hasznosítható hulladék Hódmezővásárhelyre szállítását kezdeményezte egy másik olasz cég. Erre azonban az illetékes Pest Megyei Kormányhivatal nem adott engedélyt - tudatta a képviselő. Hozzátette: a részben önkormányzati tulajdonú vállalkozás abból keresne pénzt, hogy külföldi hulladékot fogad be a vásárhelyi telephelyre.
    

Cseri Tamás szerint kizárt dolog, hogy egy ilyen volumenű új üzleti tevékenységről a vállalkozás nem tájékoztatta a tulajdonos önkormányzatot. Bizonyíték is van arra, hogy a polgármester hivatalos levélben kapott értesítést a történtekről - tette hozzá. A politikus úgy fogalmazott, érthető, hogy egy külföldi tulajdonú cég új piacok bevonásával növelni akarja a bevételeit, az azonban már nem, hogy a város polgármestere néhány tíz-, de akár százmillióért is "külföldi szemétlerakóvá tegye a várost".
    

A képviselő hangsúlyozta, korábban is voltak kísérletek arra, hogy "import szemetet" szállítsanak Hódmezővásárhelyre, hiszen egy hulladéklerakónak az ide érkező hulladékból van bevétele, de annak a város vezetése rendre ellenállt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Elbontja az életveszélyessé vált Bati-kereszt kilátót a Gemenc Zrt.

Elbontja az életveszélyessé vált Bati-kereszt kilátót a Gemenc Zrt.

Lezárja, és elbontja a Gemenc Zrt. a szekszárdi Bati-kereszt közelében álló kilátót, amely életveszélyessé vált - közölte csütörtökön Facebook-oldalán az erdőgazdaság.

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Egy korábbi sérelem miatt akartak elégtételt venni egy nagytarcsai férfin.

A génjei buktatták le

A génjei buktatták le

Egy táskát akart elrabolni, végül éppen az árulta el a támadót, amit hátrahagyott: a DNS-e.

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

http://ujhazak.com