Fidesz: visszataszító a Jobbik elnökének hangneme a nyugdíjasokkal kapcsolatban

Megengedhetetlen és visszataszító az a hangnem, ahogyan a Jobbik elnöke minősítette a nyugdíjasokat - jelentette ki Cseresnyés Péter államtitkár, Nagykanizsa és térsége fideszes parlamenti képviselője pénteken.A politikus nagykanizsai sajtótájékoztatóján azt mondta: mindent elárul Vona Gábor és az általa vezetett ellenzéki párt gondolkodásáról, hogy "a felháborodás és tiltakozás ellenére még egyetlen olyan politikusa sem volt a pártnak, aki azt mondta volna: bocsánat, mégsem úgy gondoltuk, rosszul fogalmaztunk".

    
A helyi, nagykanizsai jobbikos politikusokat kell ezért felszólítani arra, hogy "legalább bennük legyen annyi alázat és bátorság", hogy a bocsánatkérést a párt vezetője helyett megtegyék - jelentette ki a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára. Úgy fogalmazott, hogy a Jobbik elnöke "lesüllyedt a kocsmapolitizálás szintjére", amikor azt állította a nyugdíjasokról, hogy "szennyvíz folyik a szájukból", továbbá "szemükben gyűlölet lobog", és "vért akarnak ontani". Az ellenzéki párt ezekkel a kijelentésekkel végképp kiírta magát a szalonképes politikai szervezetek közül.
    

A Jobbik megsértett csaknem hárommillió embert, akik hosszú évtizedeken át tisztességgel, becsülettel dolgoztak, gyermekeket neveltek, munkájukkal pedig a nehéz gazdasági és politikai körülmények között is megalapozták Magyarország mai sikereit - mondta a politikus. A társadalom felháborodása jól tapintható, számos civilszervezet, nyugdíjasszervezet és magánember tiltakozott a kijelentések ellen. Ezek után vajon mennyire hiteles a Jobbik, hogyan lehet nekik elhinni éppen a nyugdíjasoknak tett politikai ígéreteiket, ha így beszélnek róla? - tette fel a kérdést Cseresnyés Péter.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Újabb dílert fogtak el Tökölön

Újabb dílert fogtak el Tökölön

A 22 éves férfi ahhoz a csoporthoz tartozott, amely Spanyolországból szállított Magyarországra drogot.

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Az esettel kapcsolatban egy 45 éves férfit és egy 16 éves fiút gyanúsítottak meg és vettek őrizetbe a Tolna vármegyei nyomozók.

Díszlövések március 15-én

Díszlövések március 15-én

Az ünnepi megemlékezés részeként idén is háromszor elsütnek egy ágyút Budapest belvárosában.

Készpénz helyett utalást követeltek

Készpénz helyett utalást követeltek

A hajdúnánási rendőrök elfogták azt a két fiatalembert, akik egy ismerősüket rabolták ki.

Egy 51 éves férfi az áldozat

Egy 51 éves férfi az áldozat

A Tolna vármegyei nyomozók halált okozó testi sértés bűntett miatt indítottak eljárást.

Életet mentettek a bajai járőrök

Életet mentettek a bajai járőrök

Egy fiatal nő végzetes tettre szánta el magát, de szerencsére a rendőrök időben érkeztek.

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben a miskolci férfi ellen.

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki volt feleségét akarta megölni hétfőn hajnalban Ajakon.

Viharos ismeretség

Viharos ismeretség

A debreceni rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 33 éves nőt, aki meglopta, majd bezárta a lakásába egyik ismerősét.

Életveszélyesen megfenyegette főbérlőjét

Életveszélyesen megfenyegette főbérlőjét

A balatonalmádi rendőrök elfogtak egy 33 éves férfit, és kezdeményezték a letartóztatását.

http://ujhazak.com