Fidesz: Vona iszlám szélsőségesekhez fűződő viszonya a pápa elleni merényletig ér

A Fidesz szerint Vona Gábor iszlám szélsőséges szervezetekhez fűződő kapcsolatai már a pápa elleni merényletkísérletig érnek, ezért ismételten arra szólítják fel a Jobbik elnökét, hogy tisztázza, milyen viszonyban áll velük - közölte a Fidesz kommunikációs igazgatója csütörtöki sajtótájékoztatóján Budapesten.Hidvéghi Balázs azt mondta: Vona Gábor iszlám iránti rajongása már önmagában sokakat megdöbbentett, a legújabb információk pedig már egészen súlyos dolgokról árulkodnak. Vona Gábor és a Jobbik kapcsolata a muszlim szélsőséges szervezetekhez és személyekhez egyszerre zavaros és veszélyes, és ezek a kapcsolatok a II. János Pál pápa elleni merényletkísérletig érnek el.

    
A Vona Gábor Facebook-oldalán megtalálható fotók szerint "jóbarátja" az a Musa Serdar Celebi, aki részt vett abban az 1981-es merényletben, amely során muszlim szélsőségesek megpróbálták meggyilkolni az akkori pápát a Vatikánban. Ehhez a merénylethez "Vona Gábor muszlim barátja" adhatta fegyvert a merénylőnek, Mehmet Ali Agcának, egy CIA jelentésből pedig az is lehet tudni, hogy Celebi 1,5 millió dollárt ajánlott fel a pápa megöléséért és pénzzel segítette a merénylőt - fogalmazott.
   

Hidvéghi Balázs ezért ismételten felszólította Vona Gábort, hogy tisztázza személyes kapcsolatát és a Jobbik viszonyát a muszlim szélsőségesekhez, illetve Musa Serdar Celebihez.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A Fidesz kommunikációs igazgatója a jövő vasárnap esedékes országgyűlési választásokkal kapcsolatban felhívta a figyelmet arra: az, hogy Vona Gábor és a Jobbik iszlám szélsőségesekkel való kapcsolata egészen a pápa elleni merényletkísérletig ér, azt bizonyítja, a Jobbikra nem lehet számtani az ország megvédésében, sőt kifejezetten veszélyt jelentene Magyarország számára, ha az országot ők vezetnék.
    

Hidvéghi Balázs kitért arra is: az a szervezet, amelyet Celebi vezet, idegen országokban való befolyásszerzéssel foglalkozik, a muszlim hitet, az iszlám kultúrát akarja népszerűsíteni, és ehhez a célkitűzéshez Magyarországon a Jobbikban sikerült megtalálnia a partnert. Közös Vona Gáborban és Celebiben, hogy mindketten kötődnek a Szürke Farkasok nevű szélsőséges iszlám szervezethez - jelentette ki.
    

Jelezte: Vona Gábor Facebook-oldalán több fotó is bizonyítja a kapcsolatot, amely közte és Celebi között fennáll, egy fotón éppen "arcon csókolják egymást", amikor Celebi Magyarországra látogatott. Hozzátette: emellett Celebiék látták vendégül Törökországban Vona Gáborékat, amikor ott jártak, ők szervezték nekik az ottani programokat.
   

Hidvéghi Balázs két nagyméretű fotó előtt tartott sajtótájékoztatót, amelyek közül az egyiken Vona Gábor és Musa Serdar Celebi találkozása volt látható, a másikon pedig az a pillanat, amikor 1981-ben II. János Pál pápa ellen a vatikáni Szent Péter téren merényletet kíséreltek meg. Hidvéghi Balázst megkérdezték: tudja-e, hogy a fotó a "Fidesz-közeli" Kurultájon készült, és hasonló felvétel van Celebiről és Bencsik Andrásról is, és így neki is tisztáznia kell-e viszonyát Celebivel?


A Fidesz kommunikációs igazgatója erre azt mondta: Vona Gábornak és a Jobbiknak kell tisztáznia viszonyát Celebivel és a különböző iszlám szervezetekkel. Nemcsak egy fotóról van szó, hanem egy olyan kapcsolatrendszerről, találkozókról és félre nem érthető kijelentésekről, amelyeket tisztázni kell - tette hozzá. Hidvéghi Balázs azt mondta: Bencsik András nemzeti elkötelezettségéhez kétség sem férhet, már a felvetés is nevetséges.
    

A Fidesz kommunikációs igazgatójától azt is megkérdezték: mi a véleménye, hogy Magyarország az Európai Bizottságtól kapott bírálatot a korrupció miatt, és a Transparency International is rontott Magyarország korrupciós megítélésén? Erre válaszolva a kormánypárti politikus azt mondta: jól látható, hogy politikai támadássorozat indult Magyarország és a magyar kormány ellen, amelyben a "Soros-szervezetek" és "Soros-szövetségesek" játsszák a főszerepet, akik Brüsszelben és Magyarországon is a megtalálhatók. A korrupcióval való hangulatkeltés, csak egy politikai fegyver, amelyet megalapozott állítások nélkül arra használnak fel, hogy a bevándorlás ügye miatt támadják a magyar kormányt - jelentette ki.
   

Arra a felvetésre, hogy közvélemény-kutatások szerint az emberek ötven százaléka is úgy látja, veszélyezteti az ország működését a korrupció, Hidvéghi Balázs azt mondta: azt is meg kell nézni, hogy milyen intézet készíti a felmérést, mert a kampány hajrájában érdemes távolságtartással kezelni a legtöbb közvélemény-kutatást. Azt, hogy a közvéleményt hergelik, része a politikai eszköztáruknak - tette hozzá.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

A rendőrök többek között két körözött személyt is elfogtak a közös akció során.

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytat egy ózdi lakossal szemben, aki a gyanú szerint láncfűrésszel fenyegetett meg egy sofőrt egy kőröshegyi parkolóban.

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

http://ujhazak.com