Fizetni kell a cigi árusításért

A legkissebb falvakban is százezer forintba kerül majd évente a dohányértékesítés joga, de ezenkívül ki kell majd még fizetni a pályázati díjat is.


A kormány állami monopóliummá tette a dohánykereskedelmet, ezért jövő év augusztusától csak a 20 évre adott állami koncesszióban lehet majd értékesíteni a bagót.

Ki kell írni a boltra, hogy  "nemzeti dohánybolt", ezenkívül elzárt helyet kell a boltnak biztosítani.

A kormány honlapján megjelent kiírás szerint a 2000 fő alatti településen évente nettó 100 ezer forint lesz a koncessziós díj, 2000 és 10 000 fő közötti településen 160 ezer forint, 100 ezer fő felett 200 ezer forint, Budapesten, megyei jogú városokban és megyeszékhelyeken pedig 240 ezer forint.

A kormány vállalkozó nyúzásával itt még nem végeztek, mivel 25 ezer forint pályázati díjat is ki kell fizetni, és 100 ezer forintot letétbe is kell helyezni amelyet a pályázat végén visszakap, ha addig nem lép vissza.

December közepétől a Széchenyi Programirodákon megtalálhatóak lesznek a pályázati kiírások, illetve a kormány, a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. és a Széchenyi Programiroda honlapjáról letölthetőek lesznek.

A kiírás és a törvény szerint egy ember legfeljebb öt koncessziós jog birtokosa lehet, bár az eredeti tervben még kilenc jog szerepelt. A 2000 fő alatti településeken nem kell majd fenntartani dohányboltot, de ha lesz ilyen, akkor csak egy darab lehet belőle. A 2000 fő feletti településeken és a budapesti kerületekben legalább egy, és 2000 főnként még egy koncessziós értékesítő helyet kell majd kialakítani. Ha senki nem jelentkezne a dohánybolt jogáért, akkor az állam is működtethet dohányboltot. Szabály az is, hogy ha van több dohánybolt is a településen, akkor egy ember kezében nem lehet több mint a település dohányboltjainak kétharmada.

A kormány ezzel a húzásával a szakértők szerint növelni fogja a fekete kereskedelmet, tehát ami az egyik zsebbe bemegy, a másikba nem megy be. Na de ezt megszokhattuk már...

Hozzászólások

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Két nap alatt három biciklit vittek el, de a rendőrök mindet megtalálták.

Kamerás kukkoló

Kamerás kukkoló

A ceglédi nyomozók rövid időn belül azonosították a gyanúsítottat.

Újabb dílert fogtak el Tökölön

Újabb dílert fogtak el Tökölön

A 22 éves férfi ahhoz a csoporthoz tartozott, amely Spanyolországból szállított Magyarországra drogot.

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Az esettel kapcsolatban egy 45 éves férfit és egy 16 éves fiút gyanúsítottak meg és vettek őrizetbe a Tolna vármegyei nyomozók.

Díszlövések március 15-én

Díszlövések március 15-én

Az ünnepi megemlékezés részeként idén is háromszor elsütnek egy ágyút Budapest belvárosában.

Készpénz helyett utalást követeltek

Készpénz helyett utalást követeltek

A hajdúnánási rendőrök elfogták azt a két fiatalembert, akik egy ismerősüket rabolták ki.

Egy 51 éves férfi az áldozat

Egy 51 éves férfi az áldozat

A Tolna vármegyei nyomozók halált okozó testi sértés bűntett miatt indítottak eljárást.

Életet mentettek a bajai járőrök

Életet mentettek a bajai járőrök

Egy fiatal nő végzetes tettre szánta el magát, de szerencsére a rendőrök időben érkeztek.

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben a miskolci férfi ellen.

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki volt feleségét akarta megölni hétfőn hajnalban Ajakon.

http://ujhazak.com