FM: a balatoni halpusztulás mérséklődik

Összetett okokra vezethető vissza a balatoni halállományban történt tömeges pusztulás, annak mértéke folyamatosan csökken, a halmintákban kimutatott kórokozók emberre nem veszélyesek, a Balaton ökológiai állapota, vízminősége egyaránt kiváló - közölte egy szocialista képviselő írásbeli kérésére a földművelésügyi miniszter.

nébih_logoFazekas Sándor - a parlament honlapján elérhető válaszában - kifejtette, a tömeges halpusztulás okának összetettségét bizonyítja, hogy a Nemzeti Élelmiszerlánc- biztonsági Hivatal (Nébih) Állategészségügyi Diagnosztikai Igazgatóságának laboratóriumai több, önmagában elhullást nem eredményező kórokozó és parazita jelenlétét is kimutatták, mely fertőzések az állatok immunstátuszának általános leromlására engednek következtetni.

Az ellenálló képesség csökkenéséhez vezethetett, hogy a szaporodási időszakban az ívás nagy energiaigényű folyamatnak minősül; emellett az elhullásban a környezeti, időjárási tényezők is szerepet játszottak - írta a miniszter.

Fazekas Sándor válaszában hangsúlyozza: a Nébih közlése alapján, valamint a Magyar Tudományos Akadémia Balatoni Limnológiai Intézete hidrobotanikai osztályvezetője kijelentése szerint is kiváló a Balaton ökológiai állapota és vízminősége. Az Országos Tisztifőorvosi Hivatal álláspontja alapján is megerősíthető, hogy a kimutatott kórokozók egyike sem betegít meg embert, kizárólag halakra veszélyes.

Közölte, a tetemek összegyűjtéséről és elszállításáról a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. folyamatosan gondoskodik. A kapott információk alapján az elhullás mértéke folyamatosan csökken, friss tetemeket már nem találtak.

A tárcavezető kitért arra is: a Magyar Úszás Napját követő megbetegedéseket valószínűsíthetően humán calici vírus okozta, mely kizárólag embereket fertőz meg. E vírus állatok által közvetített terjedése kizárt, így az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint a tömeges megbetegedés és a halpusztulás között nincs kapcsolat - közölte Fazekas Sándor.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

A bíróság elrendelte a letartóztatását annak a 24 éves férfinak, aki szombaton eltulajdonított egy kisrepülőgépet Kalocsáról, majd Paks térségébe repült vele - közölte a Tolna Vármegyei Főügyészség az MTI-vel hétfőn.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Nem kell lakat a száradó farmerre, de a kiskaput azért érdemes kulcsra zárni.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

A hangja elárulta

A hangja elárulta

Ismerősét rabolta ki a kunmadarasi férfi.

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Egy szikével rontott be egy lakásba, némi értékkel távozott. A kecskeméti járőrök egy órán belül elfogták.

http://ujhazak.com