FM: a magyar merinó veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajta lett

A magyar merinó juh veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajta lett a vonatkozó legfrissebb FM rendelet szerint - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) az MTI megkeresésére.

mjA tárca tájékoztatása szerint szakmailag indokolttá vált a fajta védelme és génállományának megőrzése, miután a hazai gyapjúipar háttérbe szorulásával a korábban keresett merinó gyapjú szinte értéktelen melléktermékké vált, és a piaci igények változása miatt a felhasználás a húshasznú fajták irányába tolódott el.

A hazai juhállományban bekövetkezett változások a magyar merinó törzsállomány szűküléséhez vezettek. A törzskönyvezett anyajuhok száma négyezerre, a törzstenyészetek száma pedig 36-ra csökkent 2013-ra, miközben a hazai juhállomány összességében emelkedett. Ez év június 1-jén a juhállomány 1,3 millió, az anyajuhok száma pedig 881 ezer volt, ami 63 ezerrel, illetve 39 ezerrel volt több a múlt év júniusi adatokhoz képest.

A Vidékfejlesztési Program keretében a 2014-2020-as időszakra vonatkozóan meghirdetett, a védett őshonos és veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták megőrzéséről szóló jogcím alapján a magyar merinó fajta megőrzéséhez - a magyartarka szarvasmarhához hasonlóan - támogatást lehet majd igényelni - jelezte a tárca, hozzátéve, hogy a támogatások tervezése még jelenleg is folyik, ezért azok mértékéről még nincs pontos információ.

Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a védett őshonos és a veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták genetikai állományának tenyésztésben történő megőrzésére igényelhető támogatások alapján a juhok esetében a génmegőrző állományok egyedenként 45 euró - mintegy 13 000-14 000 forint, a fajtafenntartó állományok esetében pedig egyedenként 24 euró - 7200 forint - támogatás vehető igénybe.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ki látta Máté Kristophert?

Ki látta Máté Kristophert?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik a 31 éves férfi megtalálása érdekében.

Ezrest rabolt egy gyermektől

Ezrest rabolt egy gyermektől

A szécsényi nyomozók vádemelést javasolnak a 26 éves elkövetővel szemben, aki egy 11 éves fiút fenyegetett veréssel, és elvette minden zsebpénzét.

Drogbiznisz futárszolgálattal

Drogbiznisz futárszolgálattal

Hosszú hónapokon át tartó titkos információgyűjtéssel és nyomozással számolt fel egy kiterjedt dílerhálózatot a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztály munkatársai a Terrorelhárítási Központ közreműködésével elfogtak egy 33 éves német férfit, aki május 31-én hajnalban Kölnben több lövést adott le egy emberre.

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emelt a Tolna Vármegyei Főügyészség a 25 éves nagydorogi nő ellen, aki tavaly augusztusban megölte kéthetes gyermekét - közölte a vádhatóság szerdán az MTI-vel.

Nem is bántották

Nem is bántották

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság szabálysértési eljárást indított egy 24 éves letenyei nővel szemben, aki egy hónapon belül másodszor tett valótlan bejelentést a segélyhívó számon.

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

A budapesti rendőrök súlyos testi sértés miatt nyomoznak, és az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen személyazonosságú személyek azonosításához.

Menekülésből baleset: sérülten is elfogták a rendőrök a 17 éves ámokfutót

Menekülésből baleset: sérülten is elfogták a rendőrök a 17 éves ámokfutót

A rendőrök szabályos megállítási kísérlete elől menekült autójával egy 17 éves fiú Székesfehérváron, aki végül egy szolgálati gépkocsinak ütközött.

Testvérgyilkosságot akadályoztak meg a rendőrök Nógrádban

Testvérgyilkosságot akadályoztak meg a rendőrök Nógrádban

A rendőrök előtt akarta leszúrni lánytestvérét egy 38 éves férfi egy kelet-nógrádi kistelepülésen; a gyanúsítottat a Nógrád Vármegyei Főügyészség indítványára a bíróság letartóztatta - tájékoztatta a főügyészség az MTI-t hétfőn.

Példátlan összefogás

Példátlan összefogás

Százak keresték azt a 43 éves férfit, aki egy igazoltató rendőrt gázolt el Kaposszekcsőn csütörtökön késő este.

http://ujhazak.com