Fogolyszökésért két év két hónap fegyházbüntetésre ítéltek egy férfit Győrben

Fogolyszökésért jogerősen két év két hónap fegyházbüntetésre ítélte a másodfokon eljáró Győri Törvényszék azt a férfi, aki 2017 szeptemberében kihallgatása után megszökött a Győri Járásbíróság udvaráról - tájékoztatta a törvényszék szóvivője csütörtökön az MTI-t.Havasiné Kulcsár Petra elmondta, hogy a másodfokú bíróság hat hónappal mérsékelte az első fokon eljáró Győri Járásbíróság ítéletét. Z. Krisztián jogerős büntetését töltötte a Sopronkőhidai Fegyház és Börtönben, ahonnan 2017. szeptember 11-én egy másik ügyben tanúkénti  kihallgatása miatt átszállították a Győr-Moson-Sopron Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetbe.

    
Másnap délelőtt a Győri Járásbíróságon, kihallgatása után egy felügyelő levezette a vádlottat a bíróság belső udvarára, a sorompónál várakoztak a fogvatartottakat szállító járműre. A vádlott a felügyelő figyelmetlenségét kihasználva kihúzta a kezeit a rá felhelyezett bilincsekből és a sorompó lecsukódása előtt elmenekült.
   

A férfit nyolc nap múltán - lakossági bejelentés alapján - Győrszentivánon fogták el a rendőrök. A másodfokú bíróság az ítélet indoklásában kimondta: nincs jelentősége annak, hogy a más ügyben jogerős szabadságvesztését töltő vádlott hosszú vagy rövid tartamú szabadságvesztés büntetését töltötte, amikor elszökött. Arra vonatkozóan nincs semmilyen adat, hogy a vádlott a szökést előkészítette volna, "csupán a kínálkozó lehetőséget használta ki arra, hogy a büntetés végrehajtása alól kivonja magát".
    

A fogolyszökés bűntettének felső büntetési tétele három évi szabadságvesztés, de a bíróság figyelembe vette, hogy a szökés nem feltétlenül csak az elkövető felelőssége, hanem az is felelős, aki az őrzését ellátja - mondta a szóvivő.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Rablás miatt indult eljárás egy férfi és egy nő ellen, akik április 22-én délelőtt egy nem zárt kapun és ajtón egy helyi családi házba engedély nélkül jutottak be.

Sör és mézes barack

Sör és mézes barack

Két férfi rabolt ki egy padon ülő embert Pécsett, a zsákmányt mindjárt el is költötték egy közeli dohányboltban.

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Két órán belül elfogták a kecskeméti nyomozók a rablót, akit őrizetbe vettek és kezdeményezték letartóztatását.

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

Pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon a rendőrség napja alkalmából - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata szerdán a police.hu oldalon.

Váratlan vendég

Váratlan vendég

Gyors vagyonszerzés reményében budai ingatlanokba surrant be egy férfi, a fővárosi rendőrök elfogták.

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Vádat emelt a Siklósi Járási Ügyészsg egy helyi férfi ellen, aki az interneten bátorított öngyilkosság elkövetésére egy Németországban élő férfit - közölte a Baranya Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Sosem volt jogsija, de szeretett autózni

Sosem volt jogsija, de szeretett autózni

A salgótarjáni rendőrök őrizetbe vették azt a 20 éves férfit, aki áprilisban négy autót ellopott és további kettőt feltört.

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. Kerületi Rendőrkapitánysága kiskorú veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt folytat eljárást egy 23 éves budapesti nővel szemben.

Nem az ő napja volt…

Nem az ő napja volt…

Lopott bankkártyával próbált fizetni egy 25 éves férfi Kecskeméten, de a tranzakció nem sikerült.

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban - tudatta a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu oldalon.

http://ujhazak.com