Fogyatékos fiatalok pályaválasztását segítő központot nyitnak a piaristák

Fogyatékos fiatalok pályaválasztását, munkába állását segítő szakmai központ kezdi meg működését ősszel Vácon. A Piarista Rend Magyar Tartománya új módszertani és fejlesztő központjának céljairól csütörtökön számoltak be egy szakmai napon Budapesten.A Kilátó nevű intézmény a sajátos nevelési igényű a fiatalok, a 30 év alatti megváltozott munkaképességű, illetve fogyatékos emberek életpálya-építésében kíván személyre szabott szakmai segítséget adni. A központ szeptembertől még ideiglenes helyen, majd jövő májustól az addig felújított váci ferences rendházban működik majd, kormányzati finanszírozással.

    
Az intézményben várhatóan harminc sérülésspecifikus szakember, gyógypedagógus, pszichológus, mentor, pályaválasztási tanácsadó, mentálhigiénés, ifjúságvédelmi, szociális szakember és munkáltatói kapcsolattartó dolgozik.

Az első évben kétszáz, majd a harmadik évtől már ötszáz fiatalnak tudnak segíteni.
    

Az intézmény elsődleges szolgáltatási területe Vác és térsége, de terveik szerint módszertanilag országos szinten is elérhetőek lesznek. Az intézmény különböző munkadiagnosztikai, pályaorientációs, munkaerőpiaci és mentorszolgáltatásokat kínál, és egyben módszertani, mentorképzési központként működik.
    

A Kilátó célja, hogy a fiataloknak segítsen életpályájuk megtervezésében, mellettük álljon és személyesen kísérje őket a munkaerőpiaci beilleszkedéshez fontos fordulópontoknál. A központ elsősorban az enyhén értelmi fogyatékos, nagyothalló, siket, gyengénlátó, vak, mozgásszervi fogyatékos, beszédfogyatékos, autizmus spektrumzavarral élő fiataloknak tud érdemben segítséget nyújtani.
    

Szabó Gabriella szakmai vezető azt mondta, a Kilátó a fiatalokon túl a szüleikkel, az oktatási, képzési intézményekkel, valamint a munkaadókkal is kapcsolatot tart majd, de partnereik közé tartoznak az önkormányzatok, az egyházak, a szakmai és a segítő civil szervezetek. A szakmai központ tervezése előtt a piaristák tavaly közvélemény-kutatást végeztettek a Tárki Zrt.-vel a hasonló tanácsadási szolgáltatások ismertségéről, továbbá az igényekről és a fejlesztendő szolgáltatásokról Vác térségében.
    

A kutatás megállapításai szerint szakpolitikai szinten nagyon alábecsülik a sajátos nevelési igényű diákok pályaorientációs kérdésének súlyát. A megkérdezett pedagógusok a legfőbb problémát a területen dolgozó szakemberek, és különösen az utazó gyógypedagógusok leterheltségében, illetve a szakmai anyagok nem megfelelő elérhetőségében látták.
    

A munkáltatók szerint a legnagyobb problémát az jelenti, hogy sokan nem tudják, hogyan lehetne foglalkoztatni megváltozott munkaképességűeket. A kutatás szerint nehézséget jelent az is, hogy a munkavállalók nincsenek felkészítve a munkahelyi követelményekre. Labancz Zsolt piarista tartományfőnök azt mondta, a Kilátóval - ahogy 26 éve a gödi szakmunkásképző intézmény elindításával - egy új területre lépnek, de ez a feladat is jól illeszkedik a katolikus tanító szerzetesrend küldetéséhez.
    

Felidézte, a rendalapító Kalazanci Szent József célkitűzése volt, hogy iskoláik a társadalom megújítását szolgálják, és segítsék a fiatalok beilleszkedését. Egy társadalom érettségét mutatja, mennyire tud segítőkészséggel fordulni azok felé, akik saját erejükből nem vagy csak nehezen tudnának integrálódni - tette hozzá.
    

Zikkert Antal projektmenedzser elmondta, a szakmai központ kialakításának előkészítő szakasza kormányzati segítséggel, az épületet felújító ferences renddel együttműködésben indult 2016 őszén. Közölte, a műemlék védettségű 1500 négyzetméteres területen alakítják ki a korszerű 21. századi intézményt, így például a kolostor udvarát lefedve közösségi teret alakítanak ki, zöld területtel.



(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com