Földárveréseket vesztegetéssel befolyásoló férfiak ellen emeltek vádat Kecskeméten

Vádat emelt a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség három férfi ellen, akik 2022 nyarán és őszén földárveréseket próbáltak vesztegetéssel befolyásolni - tájékoztatta a főügyészség helyettes sajtószóvivője kedden az MTI-t.Kövecs Máté a közleményben azt írta: a vádirat szerint a három férfi Kecskeméten és Jánoshalmán több termőföld és erdő megvásárlására meghirdetett végrehajtási árverésen megjelent és beszélgetni kezdett a vevőjelöltekkel. Felmérték, hogy ki az esélyesebb árverési vevő, kinek van elővásárlási joga és kinek fűződik komoly érdeke az árverezésre kerülő terület megvásárlásához.
    

Ezt követően a leginkább érdekelt vevőtől pénzt kértek azért, hogy az árverés során ne gyakorolják a törvényes jogaikat, vagyis ne regisztráljanak az árverésre vagy a regisztráció ellenére ne licitáljanak. A vádlottak kilátásba helyezték azt is, hogy amennyiben nem fizetnek nekik, akkor a licitálás során felverik az árat. Az egyik vádlott, egy 54 éves férfi 2022 augusztusában egy erdő árverésén próbálkozott először vesztegetéssel.


A vevőjelölt az ajánlatot elfogadta, de az összeget sikerült 1 millió forintról 400 ezer forintra lealkudnia. Ezt követően ugyanez a vádlott még öt árverésen - három esetben 52 éves vádlott társával - is "megkörnyékezte" a földterületekre elővásárlási joggal rendelkező férfit, de ő mindannyiszor elzárkózott ettől. Válaszul a vádlott, illetve a vádlottak bosszúból felhajtották az árakat.
    

A harmadik vádlott, egy 34 éves férfi 2022 szeptemberében tartott három árverésen három vevőjelölttől összesen 800 ezer forintot kért, amit mind a három ember meg is fizetett neki. A főügyészség a legidősebb vádlottat 6 rendbeli, a másik két férfit 3-3 rendbeli vesztegetés elfogadása hatósági eljárásban bűntettével vádolja. A jogtalan előnyt kifizető négy emberrel szemben a főügyészség az eljárást feltételesen felfüggesztette, mivel velük szemben az eljárás megszüntetése várható. A vádlottak bűnösségéről a Kecskeméti Törvényszék dönt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

A rendőrök többek között két körözött személyt is elfogtak a közös akció során.

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytat egy ózdi lakossal szemben, aki a gyanú szerint láncfűrésszel fenyegetett meg egy sofőrt egy kőröshegyi parkolóban.

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

http://ujhazak.com