Folyamatosan igényelhető az árfolyamrögzítés!

Június elseje óta a nem közszolgálati devizahitelesek is folyamatosan igényelhetik az árfolyamrögzítést!

2012. március 20-án, hétfőn az Országgyűlés elfogadta az árfolyamrögzítésről szóló módosított törvényt, amely a devizahitelesek közel 90%-át érinti. Ennek értelmében április 1-jétől december 31-ig lesz igényelhető az árfolyamrögzítés, amely 36-60 hónapig, de legfeljebb 2017 júniusáig tarthat.

Az árfolyam-rögzítési lehetőséggel április-májusban csak a közszolgák élhettek, őket követték júniustól azok a deviza adósok, akik lakáscélú hitelt vettek fel, végül szeptembertől azok számára is elérhetővé válik, akik szabad-felhasználású, deviza alapú jelzáloghitellel rendelkeznek.

Azt azonban tudni kell, hogy a banki elbírálás 60 nap.

Arra pedig ne nagyon számítsunk, hogy a bankok ezt nem fogják kihasználni, hiszen miért is akarna helyettünk bárki kamatot fizetni? Szóval a 60 hónapos árfolyamrögzítés a nem közszolgálatban dolgozó devizahitelesek esetében maximum 58 hónap lehet.

A lehetőséggel mindazok élhetnek, akik olyan lakóingatlannal fedezett hitelt vettek fel, melynek összege nem haladja meg a 20millió forintot, a törlesztő-részletükben nincs 90 napot meghaladó tartozásuk, és nem állnak más fizetéskönnyítő program hatálya alatt.

A svájci frank hitelesek esetében 180 forintos, az euró hitelesek esetében 250 forintos, a japán jen hitelesek esetében pedig 2,5 forintos árfolyamrögzítést alkalmaznak a bankok.

Fontos tudni, hogy a gyűjtőszámlára nem teljes mértékben kerül át a rögzített árfolyamok feletti rész, csak az erre a részre jutó tőketörlesztés halmozódik, az árfolyamgát feletti részből a kamattartalom elengedésre kerül. Az állam a gyűjtőszámla-hitelből eredő tartozások 100%-áért készfizető kezesként felel. Egy rögzített árfolyamszint felett pedig a Magyar Állam fizeti a törlesztőrészlet legmagasabb árfolyamot meghaladó részét. Ez a legmagasabb árfolyamszint svájci frank esetében 270 Ft, euró esetében 340 Ft, japán jen esetében pedig 3,3 Ft. Azért bízunk benne, hogy erre nem kerül sor…

A gyűjtőszámlán felhalmozott tartozás törlesztőrészlete pedig nem lehet több mint a rögzítés alatti, csökkentett törlesztőrészlet 15 százaléka. Ha az ügyfél kifejezetten nem kéri másképp, a hitelintézetek a szabálynak megfelelően automatikusan meghosszabbítják a futamidőt.

Amit viszont kevesen tudnak, hogy bizonyos bankoknál a kombinált hitellel rendelkező ügyfelek további kedvezményekre is szert tehetnek. Mely szerint, ha a hitel mellett ugyanazon bank biztosítójával kötött az adós életbiztosítást, a gyűjtőszámlára halmozott összegeket a biztosító a megtakarításokból betörlesztheti. Persze ez valójában nem kedvezmény, hiszen a kombinált hitellel a megtakarítási rész előbb-utóbb amúgy is betörlesztésre kerül, de így a 60 hónap elteltével nem kell újból aggódni a felhalmozott összegek miatt.

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com