Folytatódik a büntetőügy tárgyalása

Hatályon kívül helyezte a másodfokon eljáró Győri Ítélőtábla az első fokon eljáró Győri Törvényszék büntetőeljárás megszüntetéséről rendelkező végzését a pécsi egyetemi vesztegetés néven ismert perben, a büntetőügy tárgyalása szeptember 6-án folytatódik - tájékoztatta a Győri Törvényszék szóvivője pénteken az MTI-t.judgeMáté Kinga elmondta, hogy a táblabíróság végzésében arra mutatott rá: a törvényszék jogszabály téves értelmezésével döntött úgy: ok lehet a büntetőeljárás megszüntetésére, hogy elmaradt a pótlása a vádirat kellékhiányosságának.

A Győri Törvényszék június 14-i határozatában szüntette meg az eljárást a perben, mert az ügyészség nem tett eleget egy tavaly szeptemberi felhívásnak. Az ügyész akkor fellebbezett. Máté Kinga korábban elmondta, hogy a vádirat hiányosságai miatt szüntette meg a bíróság a huszonhét ember ellen, költségvetési szerv önálló intézkedésre jogosult dolgozója által bűnszövetségben elkövetett vesztegetés és más bűncselekmények - egyebek mellett okirat-hamisítás, csalás és pénzmosás - miatt indult büntetőpert.

A szóvivő akkor hangsúlyozta, hogy az eljárás megszüntetése nem felmentő rendelkezés, mert a bíróság nem az ügy érdemében, a vádlottak büntetőjogi felelősségének kérdésében döntött, ezért ha az ügyészség a bűncselekmény elévülési idején belül a vádiratot a felhívásban szereplő módosításokkal benyújtja, akkor az az ügy folytatását eredményezheti.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Csak a haja bánta

Csak a haja bánta

Lakástűzből először mentett életet Péter Nóra zászlós, a Miskolci Rendőrkapitányság Vasúti Rendőrőrs járőrparancsnoka, és annyira belemelegedett, hogy csak utána vette észre, a haja megsínylette.

Rendőrök találtak rá az ártérben eltévedt fiatal lányra

Rendőrök találtak rá az ártérben eltévedt fiatal lányra

Szerencsés kimenetelű keresőakciót hajtottak végre a hódmezővásárhelyi rendőrök.

Valóban csak pihenni akartak?

Valóban csak pihenni akartak?

Egy éber rendőr figyelmességének köszönhetően két körözöttet fogtak el március 17-én Budapesten, a XIV. kerületben.

Indul a tavaszi szezon

Indul a tavaszi szezon

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság fokozott óvatosságra és tudatos vagyonvédelemre hívja fel a lakosság figyelmét a külterületi ingatlanok biztonságáért.

ORFK: egyre javulnak a bűnügyi statisztikák

ORFK: egyre javulnak a bűnügyi statisztikák

Magyarországon egyre javulnak a bűnügyi statisztikák, az előző évekhez hasonlóan tavaly tovább csökkent a bűncselekmények száma.

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Két nap alatt három biciklit vittek el, de a rendőrök mindet megtalálták.

Kamerás kukkoló

Kamerás kukkoló

A ceglédi nyomozók rövid időn belül azonosították a gyanúsítottat.

Újabb dílert fogtak el Tökölön

Újabb dílert fogtak el Tökölön

A 22 éves férfi ahhoz a csoporthoz tartozott, amely Spanyolországból szállított Magyarországra drogot.

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Az esettel kapcsolatban egy 45 éves férfit és egy 16 éves fiút gyanúsítottak meg és vettek őrizetbe a Tolna vármegyei nyomozók.

Díszlövések március 15-én

Díszlövések március 15-én

Az ünnepi megemlékezés részeként idén is háromszor elsütnek egy ágyút Budapest belvárosában.

http://ujhazak.com