Folytatódik a mosonmagyaróvári panelprogram

Újabb, 150 milliós ütemmel folytatódik Mosonmagyaróváron a panelházak energetikai korszerűsítésének eddig mintegy félmilliárd forintból megvalósított programja - jelentette be hétfői sajtótájékoztatóján Árvay István (Fidesz-KDNP) alpolgármester.

fideszkdnpAz eddigi és a tavasszal induló munkálatok eredményeként a város minden panelépülete részt vesz a programban - emelte ki az alpolgármester. Közölte, hogy a panellakások eddigi energetikai fejlesztésének 550 milliós költségeihez az állam 192 millió forinttal járult hozzá, az önkormányzat hozzájárulása tízszázalékos volt.

Megjegyezte, számos közintézmény épületén is végrehajtottak energetikai korszerűsítési beruházásokat. Példaként említette, hogy megkezdték a közintézmények felmérését annak érdekében, melyik épületre szerelhető napkollektor; a kollektorokat pályázati forrással támogatva szerelnék fel.

Az MTI kérdésére a politikus úgy nyilatkozott: a településen az alapján becsülhető a panellakások száma, hogy mintegy 3200 otthont szolgál a távfűtőhálózat. Ezekben a korszerűsítésekkel akár ötven százalékos megtakarítás is elérhető.

Utalva arra, hogy januárban Mosonmagyaróváron Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter jelezte, folytatódik a panelprogram, az alpolgármester arról beszélt: a mostani, 150 milliós ütemet követő pályázati kör 300-400 millió forintnyi új beruházást támogathat a városban.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Értelmetlen cselekedetek

Értelmetlen cselekedetek

A helyi gyanúsított egy kocsit akart elkötni Jászfényszarun, ami meghiúsult, majd kis idő múlva felgyújtott egy házat.

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kirabolt egy idős férfit, majd kerékpáron menekült el Bátonyterenyén egy nő, akit ezután szintén kerékpáron üldözött egy szemtanú.

Őrizetben a támadó galeri

Őrizetben a támadó galeri

Egy öt fiatalból álló társaság azt gondolta, hogy jó „poén” és csupán brahiból bántalmaztak három férfit, közülük az egyiket ki is fosztották.

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

A bíróság elrendelte a letartóztatását annak a 24 éves férfinak, aki szombaton eltulajdonított egy kisrepülőgépet Kalocsáról, majd Paks térségébe repült vele - közölte a Tolna Vármegyei Főügyészség az MTI-vel hétfőn.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Nem kell lakat a száradó farmerre, de a kiskaput azért érdemes kulcsra zárni.

http://ujhazak.com