Folytatódott a Takszöv-ügy egyik vádlottjának elsőfokú tárgyalása Szegeden

Folytatódott a 2000-es évek közepén több mint félszáz takarékszövetkezetnek milliárdos kárt okozó csalássorozat, a Takszöv-ügy egyik vádlottjának hosszú évekkel ezelőtt felfüggesztett elsőfokú tárgyalása szerdán a Szegedi Törvényszéken.A bíróságnak azért kellett korábban felfüggesztenie a csalással vádolt nővel szemben folyó eljárást, mert betegsége miatt nem tudott részt venni a tárgyalásokon. Állapota azonban annyit javult, hogy újraindulhatott az eljárás - közölte Horváth-Tóth Imola bíró. Hozzátette: az asszony a folytatódó eljárásban lemondott a jelenlét jogáról a tárgyaláson.

Az ügy 34 vádlottja esetében már 2024-ben jogerős ítélet született. A Szegedi Ítélőtábla húsz vádlottat mondott ki bűnösnek tettesként vagy bűnsegédként bűnszervezetben elkövetett csalás bűntettében.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Más vádlottakat csalás minősített esete miatt marasztalt el a bíróság, egyes vádlottakat lőfegyverrel, lőszerrel, robbanóanyaggal visszaélés, csődbűncselekmény és magánokirat-hamisítás bűntettében is bűnösnek mondtak ki.

A vádlottak egy bérleti szerződéseken, illetve "csendes faktor" konstrukción alapuló csalássorozattal 2002 és 2007 között összesen 52 magyarországi takarékszövetkezetnek okoztak 11 milliárd forintot meghaladó kárt, az összeg csak egy része térült meg.

A magyar kriminalisztika történetében ritkának számító csalás lényege az volt, hogy több mint 300 cég több mint 1100 fiktív bérleti szerződést kötött a bűnszervezeteket vezető négy vádlott által létrehozott nyolc bérbeadó cég valamelyikével, úgy, hogy a bérleti szerződésekben feltüntetett eszközök vagy nem is léteztek vagy valós értékük csupán töredéke volt a megállapodásokban feltüntetetteknek. Többször is előfordult, hogy a bérbevevő cég ugyanaz a vállalkozás volt, amely az adott eszközt szállította az ügylethez.

Ezt követően a bérbeadó cégek a bérletidíj-követelést a teljes érték körülbelül 70-85 százalékáért eladták a takarékszövetkezeteknek. A pénzintézetek követelésükből azonban csak mintegy 3 milliárd forinthoz jutottak hozzá a bérbevevő cégektől. E vállalkozások egy részét a vádlottak a bűncselekmények érdekében hozták létre, akadt olyan, amelyiket az elkövetők megtévesztéssel vonták be az ügyletekbe, s olyan is, amely a csalásból származó pénz miatt vett részt abban.

A megszerzett összeget a vádlottak részben a bűnszervezet működtetésére fordították: valótlan tartalmú számlákat finanszíroztak belőle, a csalásban közreműködőket "fizették ki", jelentős összeget befektettek, de költötték luxuscikkekre és támogatták a Diósgyőr NB I-es focicsapatát is. A bűncselekmények miatt 2005-ben indult az első nyomozás, de a csalások egészen 2007 nyaráig folytatódtak.

A törvényszék a szerdai tárgyaláson az ügy egy korábban elítélt vádlottját hallgatta meg tanúként, aki elmondta, a mostani eljárásban érintett asszonyhoz hasonlóan közvetítőként vett részt az eszközöket értékesítő bérbevevő vállalkozások és a lízingcégek között.

A férfi közölte, az asszonyt a 2000-es évek elején ő ismertette össze a bérleti konstrukciókat kitaláló üzletemberekkel. A nőnek azonban Borsodban és a Nyírségben kiterjedt kapcsolatrendszere volt, mert 2002-ben a kisvárdai képviselő-testület tagjává választották, ahol Seszták Miklós képviselőtársa volt. Az asszonynak azonban 2004-ben le kellett mondania mandátumáról, mert csalásért elítélték.

A Szegedi Törvényszéken rövidesen elkezdődik a Takszöv-ügy elsőrendű vádlottjával szembeni megismételt eljárás is. A férfi még az eljárás kezdeti szakaszában megszökött a házi őrizetből, 2020 nyarán azonban kiderült, hogy Argentínában él. A vádlottal szemben a törvényszék öt és fél év börtönbüntetést szabott ki, de a Szegedi Ítélőtábla - eljárási hiba miatt - hatályon kívül helyezte az elmarasztaló döntést és új eljárásra kötelezte a Szegedi Törvényszéket.

(Forrás: MTI)

 

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

http://ujhazak.com