Főpolgármester-helyettes: a BKV átmenetileg leállítja a gázüzemű autóbuszokat

A Budapesti Közlekedési Zrt. (BKV) úgy döntött, a drasztikusan megemelkedett gázár miatt átmenetileg leállítja a CNG-hajtású autóbuszokat és korszerű dízelüzeműekkel helyettesíti azokat - mondta el Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes egy csütörtöki háttérbeszélgetésen.Közölte: ülésezett a főváros energia- és gazdasági válság elleni operatív törzse és az a döntés született, hogy a BKV november 1-jétől fokozatosan kivonja a forgalomból az 53 CNG-üzemű autóbuszt. Hozzátette: a BKV esetében a földgáz ára november 1-jétől az eddigi ár közel ötszörösére emelkedik, és az új földgázárak mellett a CNG-hajtású járművek egy kilométerre vetített fajlagos üzemanyagköltsége a dízel hajtású autóbuszokéhoz képest 350 százalékkal, kilométerenként mintegy 500-550 forinttal lesz magasabb.
    

A BKV állományában lévő 53 CNG-hajtású jármű esetében az üzemanyagár-többlet éves szinten elérheti az egymilliárd forintot, ezért döntött a BKV arról, hogy leállítják ezeket a gázüzemű buszokat és helyettük korszerű dízelüzeműeket állítanak be. Kiss Ambrus hangsúlyozta: nem egész évre állítják le ezeket a buszokat, és a BKV dolgozik az olcsóbb földgáz beszerzésén.
    

Döntöttek arról is, hogy a BKV Akácfa utcai székházát novemberben bezárják. Elmondta azt is, a Műjégpálya kapcsán az az elvi döntés született, hogy amíg rentábilisan tudják működtetni, addig nyitva tartják, de a szociális kiadások terhére nem működtetik; december 31-ig nyitva tud maradni. Kérdésesnek nevezte a főpolgármester-helyettes, hogy a korábban magas látogatószám biztosított lesz-e a jövőben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

http://ujhazak.com