Főpolgármester-helyettesek: Karácsony célja a hisztériakeltés a patkánymentesítési közbeszerzés ügyében

Karácsony Gergely ellenzéki főpolgármester-jelöltnek, Zugló polgármesterének a patkánymentesítési közbeszerzés ügyében kedden bejelentett kezdeményezésével nem lehet más a célja, mint a hisztériakeltés és a nyilvánosság szándékos félrevezetése - közölte Szeneczey Balázs és Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes kedden az MTI-vel.A főpolgármester-helyettesek közös közleményükben értelmezhetetlennek nevezték Karácsony Gergelynek a patkánymentesítési közbeszerzés ügyében rendkívüli közgyűlési ülés összehívására vonatkozó kezdeményezését, mivel - mint írták - a közgyűlésnek egy ajánlattevő és a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) között folyamatban lévő ügyben nincs is kompetenciája.

    
"Karácsony Gergely úgy viselkedik, mint az, aki kiabál, pedig az ő háza ég" - fogalmaztak, hozzátéve: "érthetetlen, miért izgágáskodik", mivel az üggyel kapcsolatos közigazgatási pernek nem is szereplője a fővárosi önkormányzat, az a Bábolna Bio Kft. és a KDB között zajlik. A bíróság arról határozott, hogy eljárási hibákat lát a KDB-nél, amelynek ez ellen még felülvizsgálati kérelem benyújtására van lehetősége. A bíróság tehát az ügy érdemében nem döntött, a nyertes konzorcium alkalmasságáról nem foglalt állást, a fővárosi önkormányzat tevékenységéről semmilyen negatív állásfoglalást nem tett - közölték.
    

Kiemelték: a bíróság a szerződést nem semmisítette meg és a referenciákat nem minősítette. "Karácsony Gergelynek tehát a nyertes konzorcium referenciaigazolásaival, alkalmatlanságával kapcsolatos kijelentései egész egyszerűen valótlanok" - írták. Szeneczey Balázs és Bagdy Gábor kitért arra is, hogy a főváros vonatkozásában egyre kevésbé érhető Karácsony Gergely "kétségbeesett viselkedése". Nem világos, kivel is vitatkozik, jelen esetben jogilag gyakorlatilag a KDB állásfoglalását kérdőjelezi meg, amely szerv a beszerzési eljárás során a Bábolna Bio Kft. által indított jogorvoslati eljárásban - a referenciaigazolások tárgyában is - a fővárosi önkormányzatnak adott igazat. A fővárosi önkormányzat nem is tehetett mást, mint hogy az RNBH konzorciummal köt szerződést - tették hozzá.
    

Nem világos tehát - közölték -, hogy ki és miben vezethette Karácsony Gergelyt félre, mikor a hivatal dolgozói a lefolytatott közbeszerzési és jogorvoslati eljárás dokumentációit tették a bizottság tagjai elé. Megjegyezték azt is, hogy Karácsony Gergely kritika nélkül az RNBH konzorciumra szavazott a Bábolna Bio Kft. ellenében. "Több mint érdekes, hogy az őt jelölő párt képviselője, az MSZP-s bizottsági elnök nem azonosan szavazott Karácsonnyal. Vajon miért?" - írták a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com