Főpolgármesteri Hivatal: egy százalék alatti fertőzöttséget mutatott a decemberi lakossági tesztelés

Egy százalék alatti fertőzöttséget jelzett a fővárosi önkormányzat decemberi lakossági koronavírus-tesztelése - közölte a Főpolgármesteri Hivatal kedden az MTI-vel.Decemberben, az ünnepek előtt 7500 ingyenes gyorsteszt elvégzését ajánlotta fel a fővárosi önkormányzat a budapesti lakcímkártyával rendelkező 18 éven felülieknek. A szűrésen 6523-an jelentek meg, 166 esetben ismételték meg a tesztelést, és 41 koronavírus-fertőzöttet találtak a vizsgáltak között - olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben.

    
Hozzátették, ez 0,62 százalékos fertőzöttséget jelez, noha - ahogy erről a teszt résztvevői is tájékoztatást kaptak - a negatív gyorsteszt esetén sem jelenthető ki százszázalékos biztonsággal, hogy az illető nem fertőzött. A szűrés végén a fővárosi önkormányzat önkéntesei megkérdezték a résztvevőket arról, hogy mennyire voltak elégedettek a szolgáltatással. A kitöltők közül 94 százalék azt jelölte meg, hogy rendkívül hasznosnak tartotta a tesztet, és csupán 6 százalék jelezte ennek ellenkezőjét.
    

A jelentkezők túlnyomó többsége a lebonyolítással is teljes mértékben meg volt elégedve. A kitöltők 90 százaléka ajánlaná a tesztet másoknak is, és a többség a jelentkezést is egyszerűnek és gördülékenynek ítélte meg - írta a Főpolgármesteri Hivatal. Úgy fogalmaztak, "a tömeges tesztelés a legnagyobb fegyver a koronavírus terjedése ellen, ameddig nincs mindenki számára elérhető vakcina".
    

A fővárosi önkormányzat az ünnepek előtt azért szervezte meg az ingyenes lakossági szűrést, hogy ezáltal ki lehessen szűrni és el lehessen különíteni olyan tünetmentes vírusfertőzötteket, akik így az ünnepek alatti családi eseményeken nem adják tovább a betegséget a szeretteiknek - emlékeztetett a Főpolgármesteri Hivatal a közleményében.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Csak a haja bánta

Csak a haja bánta

Lakástűzből először mentett életet Péter Nóra zászlós, a Miskolci Rendőrkapitányság Vasúti Rendőrőrs járőrparancsnoka, és annyira belemelegedett, hogy csak utána vette észre, a haja megsínylette.

Rendőrök találtak rá az ártérben eltévedt fiatal lányra

Rendőrök találtak rá az ártérben eltévedt fiatal lányra

Szerencsés kimenetelű keresőakciót hajtottak végre a hódmezővásárhelyi rendőrök.

Valóban csak pihenni akartak?

Valóban csak pihenni akartak?

Egy éber rendőr figyelmességének köszönhetően két körözöttet fogtak el március 17-én Budapesten, a XIV. kerületben.

Indul a tavaszi szezon

Indul a tavaszi szezon

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság fokozott óvatosságra és tudatos vagyonvédelemre hívja fel a lakosság figyelmét a külterületi ingatlanok biztonságáért.

ORFK: egyre javulnak a bűnügyi statisztikák

ORFK: egyre javulnak a bűnügyi statisztikák

Magyarországon egyre javulnak a bűnügyi statisztikák, az előző évekhez hasonlóan tavaly tovább csökkent a bűncselekmények száma.

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Két nap alatt három biciklit vittek el, de a rendőrök mindet megtalálták.

Kamerás kukkoló

Kamerás kukkoló

A ceglédi nyomozók rövid időn belül azonosították a gyanúsítottat.

Újabb dílert fogtak el Tökölön

Újabb dílert fogtak el Tökölön

A 22 éves férfi ahhoz a csoporthoz tartozott, amely Spanyolországból szállított Magyarországra drogot.

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Az esettel kapcsolatban egy 45 éves férfit és egy 16 éves fiút gyanúsítottak meg és vettek őrizetbe a Tolna vármegyei nyomozók.

Díszlövések március 15-én

Díszlövések március 15-én

Az ünnepi megemlékezés részeként idén is háromszor elsütnek egy ágyút Budapest belvárosában.

http://ujhazak.com