Főpolgármesteri Hivatal: ismét pert nyert a főváros a Bálna-beruházás ügyében

Jogerősen megnyerte a fővárosi önkormányzat azt a pert, amelyben a Bálna (korábban CET) kulturális központ épületének generálkivitelezője, a WHB Építő Kft. követelt a Városházától 658 500 eurót (202 millió forintot) - közölte a Főpolgármesteri Hivatal pénteken az MTI-vel.

bnA bíróság megállapította, hogy a főváros nem állt jogviszonyban a generálkivitelezővel, elszámolási kötelezettsége sem volt vele szemben - írta Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes az MTI-hez eljuttatott közleményben.

Mint olvasható, a főváros már korábban megegyezett a generálkivitelezővel, és elszámolt a beruházó Portó Kft.-vel is. Ezzel megnyílt a lehetősége annak, hogy egyrészt a WHB megkapja a Portótól a behajthatatlan követelését, másrészt az építésben részt vett, de a kivitelező által ki nem fizetett vállalkozók is hozzájussanak a pénzükhöz.

Legutóbb márciusban nyert pert a Bálna-beruházással kapcsolatban a fővárosi önkormányzat, akkor az MKB-val szemben. A Kúria akkor elutasította az MKB fővárosi önkormányzat elleni 25 millió eurós (7,7 milliárd forintos) keresetét.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A házban kapták el a betörőket

A házban kapták el a betörőket

A kecskeméti nyomozók egy 42 éves és 28 éves férfit vettek őrizetbe.

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Nyolcmillió forint sérelemdíjat állapított meg a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen egy férfinak, akit úgy megvertek a foglárok a tököli börtönben, hogy ki kellett venni a lépét - tájékoztatta a sértett jogi képviseletét ellátó Magyar Helsinki Bizottság az MTI-t szerdán.

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Ismeretlen módon eltűnt egy második világháborús robbanótest az apadó Dunából az előbukkanásáról szóló bejelentés után, felkutatásához a lakosság segítségét kéri a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság fokozott óvatosságra inti a strandolókat.

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Nyolc esetben volt szükség a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság járőreinek gyors beavatkozására az elmúlt napokban.

Egy menő kép ára

Egy menő kép ára

A salgótarjáni rendőrök azonosították és elfogták a karancslapujtői szökőkút megrongálóját.

http://ujhazak.com