Főpolgármesteri Hivatal: öntözési kampány indul Budapest fiatal fáiért

Nyáron "nemzetközileg is páratlan" összefogás indul Budapest zöld jövőjéért: az Önkéntes vízadás kampány célja a főváros öt évnél fiatalabb fáinak rendszeres öntözése önkormányzati és civil összefogásban egy startup segítségével - közölte a Főpolgármesteri Hivatal pénteken az MTI-vel.Közleményük szerint a program a fővárosi önkormányzat, a Budapesti Közművek FŐKERT Kertészeti Divíziója, a 10 millió Fa civil szervezet, valamint a Beeco ökoapplikáció fejlesztőinek együttműködésében valósul meg.

A kampány célja, hogy a lakosságot is bevonják a fiatal fák öntözésébe. A 10 millió Fa civil szervezet vállalta a fák rendszeres locsolását egyrészt locsolóautókkal, másrészt a Beeco applikáción keresztül önkéntes vízadók hálózatát építi.

Felhívták a figyelmet, hogy az újonnan ültetett fák számára az első 3-5 év kritikus időszak: ebben az időben még nem tudnak önállóan elegendő vizet felvenni a gyökereken keresztül, ezért különösen fontos számukra a rendszeres és bőséges öntözés, hetente legalább 50 liter vízzel. A legjobb időpont az öntözéshez a kora reggel és a késő este, de a napközbeni időpont is életmentő lehet, ha elegendő vizet kapnak, ezért is érdemes közösségi programot szervezni a locsolásra - írták.

Közölték: a térképes alkalmazás segítségével minden budapesti egyszerűen megkeresheti a környezetében lévő "szomjas fákat" (sárgával vagy pirossal jelölve), majd az öntözést követően nyomon követheti a fa állapotát. Önkéntes vízadónak egy adatlap kitöltésével lehet jelentkezni az actionnetwork.org/forms/onkentes-vizadas oldalon. A Beeco applikációt a beeco.hu/hu oldalról lehet letölteni.

A 10 millió Fa szervezet emellett közösségi, vezetett locsolásokat is szervez: a nyár folyamán vasárnap esténként "locsolakomák" keretében közösségi események várják a résztvevőket, zenével, szakértőkkel és "batyus vacsorával". Az ilyen első közösségi locsolást vasárnapra, az Etele térre szervezik - olvasható a kommünikében, amely szerint a programnak fontos eleme az edukáció is: megértsük azt, hogy a klímaváltozás hogyan alakítja át a zöldterületek szerepét és a városlakók felelősségét a gondozásukban.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

http://ujhazak.com