Forgalomkorlátozások lehetnek a Normafa környékén a hétvégén

A megnövekedett kirándulóforgalom miatt közlekedési és forgalmi korlátozásokra kell számítani a hétvégén a Normafa környékén, ha a felső parkolók megtelnek - közölte a Hegyvidéki Önkormányzat pénteken az MTI-vel.Az önkormányzat arra kéri a kirándulókat, hogy gépjármű helyett a BKK járatait használják a Normafa megközelítésére. A közösségi közlekedés nemcsak gyorsabb és kényelmesebb megoldás, hanem jelentősen csökkenti a torlódásokat és a balesetveszélyt is - írták.

A közlemény szerint a Normafa tömegközlekedési járművekkel való megközelítéséről részletes tájékoztatást az önkormányzat hivatalos közösségi oldalán vagy a BKK honlapján és applikációjában találnak az érdeklődők.

A hétvégi korlátozások, lezárások a Normafa Víztorony környékét, valamint az alsó parkolónál, a CBA üzlet melletti területet érinthetik. Közölték azt is, hogy az elmúlt időszakban több mint tízezer látogató fordult meg a Normafán, ezalatt 10 baleset történt: 4 esetben könnyű sérüléssel járt, 6 alkalommal pedig mentőt kellett hívni.

E balesetek elkerülhetők lettek volna, ha a látogatók betartják a biztonsági előírásokat és kizárólag a hivatalosan kijelölt területeket használják síelésre és szánkózásra - áll a XII. kerületi önkormányzat közleményben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hangos segélykérés az éjszakában

Hangos segélykérés az éjszakában

A rendőrnő átmászott a kerítésen, hogy segítsen egy idős martfűi nőnek, aki elesett otthon.

Nagyot fog szólni: hangfalat és rántott húst lopott a tolvaj

Nagyot fog szólni: hangfalat és rántott húst lopott a tolvaj

Az Igrici vendégház udvaráról értékes hangfalat és egy tálca rántott húst vitt el a tolvaj.

A házban kapták el a betörőket

A házban kapták el a betörőket

A kecskeméti nyomozók egy 42 éves és 28 éves férfit vettek őrizetbe.

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Nyolcmillió forint sérelemdíjat állapított meg a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen egy férfinak, akit úgy megvertek a foglárok a tököli börtönben, hogy ki kellett venni a lépét - tájékoztatta a sértett jogi képviseletét ellátó Magyar Helsinki Bizottság az MTI-t szerdán.

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Ismeretlen módon eltűnt egy második világháborús robbanótest az apadó Dunából az előbukkanásáról szóló bejelentés után, felkutatásához a lakosság segítségét kéri a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság fokozott óvatosságra inti a strandolókat.

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

http://ujhazak.com