Forgalomlassítással tiltakoztak az útdíj ellen Szombathely határában

Félpályás útlezárással lassították a forgalmat csütörtök délelőtt fél órán át az útdíj bevezetése ellen tiltakozó civilek és hozzájuk csatlakozó helyi szocialisták Szombathely határában az M86-os autóút egy kilométeres szakaszán.

A mintegy félórás demonstráció idején Szombathely irányából 16, Szeleste felől pedig 38 autóval foglalták el a kétszer kétsávos út egy-egy sávját a 85-ös kilométerszelvényben. A forgalom a belső sávokon rendőri irányítással haladt.

Download (1)

Péterfy Zoltán, a demonstráció egyik szervezője az MTI-vel ismertette: a tiltakozás a Facebookon szerveződött, mert nem értenek egyet azzal, hogy egy be nem fejezett autóút mindössze 15 kilométer hosszú szakaszára útdíjat kell fizetni.

Nemény András, az MSZP Vas megyei elnöke - aki, mint mondta, magánemberként vett részt a demonstráción - hangsúlyozta: az útdíj átgondolatlan bevezetésével éppen azokra a kistelepülésekre terelődik vissza a forgalom, amelyek érdekében az elkerülő utak megépültek.

A szombathelyi szocialisták hétfői sajtótájékoztatójukon még az M86-os teljes lezárását helyezték kilátásba, erről azonban Nemény András azt mondta: a rendőrségi egyeztetés után a szervezők úgy látták, hogy minden szabályt betartva, a balesetveszélyt elkerülve tartják meg a demonstrációt.

Czeglédy Csaba, a párt szombathelyi frakcióvezetője szerint az út teljes lezárását a rendőrség megtiltotta volna. Ha azonban Hende Csaba honvédelmi miniszternek, a térség fideszes országgyűlési képviselőjének továbbra sem sikerül visszavonatnia az útdíjfizetést, akkor hétfőn ismét bejelentést tesznek, és akár a bírósági utat is végigjárják, hogy teljes útlezárással is tiltakozhassanak - tette hozzá.

Download

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A törölköző nem védi meg az értékeit – tanácsok a strandlopások megelőzésére

A törölköző nem védi meg az értékeit – tanácsok a strandlopások megelőzésére

Az országot érintő rendkívüli hőség miatt egyre többen keresnek felfrissülést a strandokon, fürdőkben és a természetes vizek partjain.

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban, a rendőrség pénteki tájékoztatása szerint vizsgálják az ügyet.

Kriminális helynevek

Kriminális helynevek

A magyarlakta vidékeket járva számos olyan város, falu, természeti képződmény nevével találkozhatunk, melyek a fülnek ismerősen hangzanak, de nem mindig kellemes a jelentéstartalmuk.

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Nem menekülhetett el az igazságszolgáltatás elől az a 43 éves nő, aki 2022-ben késsel támadt kolléganőjére, majd a Székesfehérvári Törvényszék 4 év letöltendő börtönbüntetésre ítélte.

Mindenki szeme láttára

Mindenki szeme láttára

A nagykátai rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a szeméremsértőket.

Életmentő beszélgetés

Életmentő beszélgetés

Egy rendőr lélekjelenlétének és kommunikációs készségeinek köszönhetően sikerült megmenteni egy 19 éves férfi életét Hőgyészen.

Fokozott ellenőrzést rendelt el Budapest rendőrfőkapitánya a hétvégére

Fokozott ellenőrzést rendelt el Budapest rendőrfőkapitánya a hétvégére

Budapest rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros teljes területére a hétvégére - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

Emberi testrészeket gyűjtött egy beteghordozó, a bíróság elrendelte bűnügyi felügyeletét

Emberi testrészeket gyűjtött egy beteghordozó, a bíróság elrendelte bűnügyi felügyeletét

Emberi test tiltott felhasználásával gyanúsít a rendőrség egy 30 éves budapesti férfit, egy beteghordozót, akitől koponyákat, csontokat, valamint preparált emberi arcbőrt is lefoglaltak a nyomozók.

Késelés miatt őrizetben

Késelés miatt őrizetben

Egy zagyvarékasi nő súlyos sérüléseket okozott egy helyi férfinak.

Őrizetben a józsefvárosi emberölés gyanúsítottja

Őrizetben a józsefvárosi emberölés gyanúsítottja

A fővárosi nyomozók kihallgatták az idős nő 16 éves dédunokáját.

http://ujhazak.com