Fotókiállítás nyílt autista gyermekeket nevelő családokról

Nők kékben címmel autista gyermekeket nevelő családokról készült fotókból nyílt szabadtéri kiállítás a budapesti Madách téren szombaton, az autizmus világnapján.novák katalinAz eseményen Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár a kormányzat oldaláról négy feladatra hívta fel a figyelmet, amit az autizmussal élők támogatása érdekében tenni kell. Elsőként említette a korai felismerés, a kora gyermekkori intervenció szerepét és jelentőségét.

Mint mondta, erre minden eddiginél nagyobb figyelmet fordít a kormányzat, fejlesztik a felismerés lehetőségeit, bővítik a pedagógiai szakszolgálatban dolgozók körét és a szakértői bizottságokat kifejezetten a három éves kor alatti gyermekekhez értő szakemberekkel.

A másik terület az autizmussal élők ellátása, támogatása, az ellátó-rendszer bővítése, fejlesztése. Harmadikként említette a fogyatékkal élők foglalkoztatását, amelynek elősegítésére program indul, valamint negyedik pontként a szemléletformálást.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Az esettel kapcsolatban egy 45 éves férfit és egy 16 éves fiút gyanúsítottak meg és vettek őrizetbe a Tolna vármegyei nyomozók.

Díszlövések március 15-én

Díszlövések március 15-én

Az ünnepi megemlékezés részeként idén is háromszor elsütnek egy ágyút Budapest belvárosában.

Készpénz helyett utalást követeltek

Készpénz helyett utalást követeltek

A hajdúnánási rendőrök elfogták azt a két fiatalembert, akik egy ismerősüket rabolták ki.

Egy 51 éves férfi az áldozat

Egy 51 éves férfi az áldozat

A Tolna vármegyei nyomozók halált okozó testi sértés bűntett miatt indítottak eljárást.

Életet mentettek a bajai járőrök

Életet mentettek a bajai járőrök

Egy fiatal nő végzetes tettre szánta el magát, de szerencsére a rendőrök időben érkeztek.

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben a miskolci férfi ellen.

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki volt feleségét akarta megölni hétfőn hajnalban Ajakon.

Viharos ismeretség

Viharos ismeretség

A debreceni rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 33 éves nőt, aki meglopta, majd bezárta a lakásába egyik ismerősét.

Életveszélyesen megfenyegette főbérlőjét

Életveszélyesen megfenyegette főbérlőjét

A balatonalmádi rendőrök elfogtak egy 33 éves férfit, és kezdeményezték a letartóztatását.

Emberölés és testi sértés kísérlete miatt kell felelnie

Emberölés és testi sértés kísérlete miatt kell felelnie

A nyíregyházi rendőrök lefegyvereztek és elfogtak egy férfit, aki késsel támadt két nőre.

http://ujhazak.com